szerző:
hvg.hu

James, a lakáj megőszült és szemüveges lett, a tiszteletreméltő Teddy ugyancsak megőszült, a monokliját is letette, Rose, a szobalány mosolya viszont még a régi – és erről személyesen győződhettek meg a „Csengetett, Mylord?” című brit komédiasorozat magyar rajongói, ráadásul az egykori forgatás helyszínén. A közönségtalálkozóra érkező színészek ajándékokat is kaptak – számol be a Bors.

A sorozat néhány magyarországi rajongója elhatározta, hogy akit lehet, felkeresnek a színészek közül. Két hónap után szervezés után összejött a találkozó, nem is akárhol: az eredeti helyszínen, a Meldrum-háznál találkozhattak a művészekkel Londonban.

Három művész ment el a találkozóra: a lakájt, James Twelvetrees-t alakító Jeffrey Holland, a szobalányokért bolonduló Teddy-t alakító Michael Knowles, és Amanda Bellamy, aki a sorozatban a Mr. Teddy-ért rajongó együgyű, de szeretnivaló szobalányt, Rose-t játszotta.

Teddy és James az egyik rajongóval
©

Az út egyik szervezője, Erdélyi Magdolna a Borsnak elmondta: az angolok általában visszafogottak, de érezhetően őszinte volt a színészek öröme. Fogalmuk sem volt, nálunk mennyire szeretik ezt a sorozatot, pedig ők nem ezt tartják életük legsikeresebb munkájának – mesélte.

James a rajongók kedvéért utánozta a sorozat papagáját, eredetileg az ő hangján szólalt meg ugyanis Lady Lavender örökké feleselő madara.

A színészeket elbűvölték a sorozathű ajándékok, melyekkel a magyar rajongók készültek: Teddy mosószappant, „Nyüves vasárnapi pezsgő” feliratú pezsgőt, James viktoriánus mandzsettákat, és ő is egy palack italt kapott, „Miért ne ihatnám a borukat?”-címkével, utalva egyik kifakadására.

Komikus volt, hogy közben kijött a forgatásnak korábban otthont adó előkelő villa mai tulajdonosa, aki nem is hallott a sorozatról, és nem értette, mi ez a csődület.

Teddy, Rose és James a rajongókkal
©

A rajongók találkozhattak az Ivy-t alakító Sue Pollarddal is, igaz, vele nem a Meldrum-villánál, hanem előző este a Jamest alakító Jeffrey Holland színdarabján. Tudta, egy csomó magyar lesz az előadáson, ezért magyarul köszöntött őket: „Jó estét!” – olvasható a cikkben.

A színészek szívhez szóló levélben köszönték meg a találkozót, és a James-t alakító színész felvetette: ismételjék azt meg harminc évvel az első rész után, 2018-ban.

A sorozat szereplői közül már nem él sajnos az Alf Stokes-t alakító Paul Shane, ő 2013-ban hunyt el. Lord Meldrum, vagyis Donald Hewlett 2011-ben hunyt el. A Mrs. Liptont alakító Brenda Cowling 2010 óta nincs köztünk, és ugyanabban az évben hunyt el Barbara New is, akit a fél világ Mabelként ismer. A Lady Lavendert alakító Mavis Pugh 2006-ban halt meg, 92 évesen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tarlós a választási vereségről: A Jóisten szeret engem

Tarlós a választási vereségről: A Jóisten szeret engem

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

#Godislove kampánnyal válaszolnak a Coca-Cola melegbarát üzenetére

#Godislove kampánnyal válaszolnak a Coca-Cola melegbarát üzenetére

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát