Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mártha Imre

hvg.hu Karrier

Megvan, hova ment a volt MVM-vezér

Az Invitel 2013. március 18-ától Mártha Imrét nevezte ki operatív főigazgatói, illetve a megújult nagykereskedelmi és vállalati üzletág vezetői pozíciójába. Mártha Imre a felsővezetői csapat tagjaként az Invitel igazgatótanácsába is beválasztásra kerül.

Népszabadság Gazdaság

Akár 1 milliárd eurót is adhatunk az E.ON-ért?

Megszületett a végső megállapodás az E.ON és az MVM között a gáztárolók megvásárlásáról, az ár 800 millió és 1 milliárd euró közötti – írja saját forrásaira hivatkozva a Népszabadság. Részletkérdések vannak még, de a korábban megszabott január 31-i határidőig aláírják a szerződést. Azt viszont még nem tudni, honnan lesz minderre pénz.

hvg.hu Karrier

Közéleti szerepre készülhet az MVM volt vezére

Távozott az energiatermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó Elmib Zrt. vezérigazgatói posztjáról Mártha Imre - közölte a Világgazdaság, amely úgy értesült, hogy az MVM korábbi vezetője intenzívebb szerepvállalásra készül a közéletben.

hvg.hu Gazdaság

Komolyan túlfizethetünk az E.On-ért

A Magyar Villamos Művek korábbi vezetője, Mártha Imre szerint 500 millióval több pénzt készül a magyar kormány fizetni a német E.On hazai cégeiért a magyar állam, mint amennyit azok valójában érnek.

hvg.hu Gazdaság

Az MVM exvezére szerint innentől még rosszabb is lesz

Nagy baj, hogy a recesszió idején nem történnek meg a kellő beruházások és hogy az egész magyar energetika hibernált állapotba került. De az még rosszabb lesz, ha a gazdaság kilábal a válságból, mert akkor energiahiányra és árdrágulásra is fel kell készülni. Az Index energetikai körkép-interjújában mondta ezeket az ex-MVM-es Mártha Imre.

MTI Gazdaság

Problémákat okozhatnak az elmaradt fejlesztések az energiaiparban

Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az ágazat infrastruktúrájának szinten tartásához és fejlesztéséhez - összegezte Mártha Imre, az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. vezérigazgatója az energetikai ágazat problémáit.

MTI Gazdaság

Olcsóbb is lehetne az áram az MVM volt vezére szerint

Tizenöt évvel a villamosenergia társaságok privatizációja után új alapokon kellene az áram árát meghatározni, és ezzel csökkenteni lehetne azt - állítja Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt.(ELMIB) nemrégiben kinevezett vezérigazgatója.

Hírszerző/FH Itthon

Lezárták a nyomozást a volt MVM vezér ügyében

A Népszabadság keddi számában azt írja: bűncselekmény hiányában nemrég lezárult a Magyar Villamos Művek előző vezérigazgatójával, Mártha Imrével összefüggő büntetőeljárás.

hvg.hu Itthon

Leváltották az MVM vezérét, Baji Csaba az új elnök

Menesztik az egyik legnagyobb állami cég, Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) elnök-vezérigazgatóját, Mártha Imrét – értesült a hvg.hu. Úgy tudjuk, maga Mártha sem számított arra, hogy maradhat. Helyére a cég mai közgyűlésén Baji Csabát választották meg. Baji az előző Fidesz-kormány idején a paksi atomerőmű vezérigazgatója volt.

1 2
Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Tóta W. Árpád: Apu, vedd meg nekem a várost!

Helykihasználásból és termelékenységből jeles, energiafelhasználásból elégtelen: kinek éri meg a vertikális növénytermesztés?

Helykihasználásból és termelékenységből jeles, energiafelhasználásból elégtelen: kinek éri meg a vertikális növénytermesztés?

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

A rendőrök lőtték le a férfit, aki épp most kapott kegyelmet Donald Trumptól

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A címlapról ajánljuk