Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mártha Imre szerint nemzetközi politikai okai is lehettek a szerződés öt évvel ezelőtti villámgyors megkötésének.
Mártha Imre, a volt MVM-vezér zsebszerződésnek nevezte a kiperelt, és csak részben megismerhető Paks II.-szerződést. A beruházás előkészítésében is részt vevő Mártha az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy szerinte akár nemzetközi politikai okai is lehettek a szerződés öt évvel ezelőtti villámgyors megkötésének.
Az MVM tavaly leváltott vezérigazgatója azt mondta, ő nem írta volna alá a most nyilvánosságra került paksi szerződést. Azt mondta, hogy zsebszerződésnek tűnik a Jávor Benedek által kiperelt, így most megismert paksi szerződés, ő maga ennél kisebb volumenű beruházásra sem írt volna alá ilyen gyenge szerződést.
A Paks 2 beruházást egyébként támogató Mártha Imre a kiperelt szerződést azért is tartja zsebszerződésnek, mert szerinte az gumiszabályokat tartalmaz a kilencven oldalon. Bár nem lehet kilóra mérni egy szerződést, de azt mégis szokatlannak nevezte, hogy egy tíz évig épülő beruházás nincs részleteiben, apróra leszabályozva.
Mártha Imre már novemberben, leváltása után írt egy levelet Süli Jánosnak, a Paks 2 Zrt vezérigazgatójának, akit figyelmeztetett a beruházás kockázataira, a műsorban most ezeket a pontokat ismét megemlítette.
A csütörtök esti stúdióbeszélgetésben nagyobb hangsúlyt kapott a szerződés villámgyors aláírásának lehetséges indoka is. Mártha, bár óvatosan fogalmazott, mégis a 2014-es év első hónapjainak eseményeivel, a Krím elcsatolásának és annak nemzetközi szankcióival hozta összefüggésbe a szerződés aláírásának időzítését, ugyanis Oroszország lépése és az azt követő szankciók bevezetése után már nem lehetett volna a nemzetközi szerződéseket felrúgó oroszokkal üzletelni.
Mártha arra is felhívta a figyelmet, hogy szokatlanul a svájci választott bírósággal kötöttek szerződést, holott erre csak legfeljebb akkor van lehetőség, ha külön mentességet kapnak erre vonatkozóan a felek. Elképzelhető, hogy ez utóbbi megtörtént, de a szerződés egészét tekintve Mártha azt mondta, hogy reméli, hogy a szerződést elkészítő ügyvédi iroda, amely nem mellesleg az igazságügyi miniszter, Trócsányi László egykori munkahelye, megfelelő felelősségbiztosítással rendelkezik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.