Már nem nyomoznak M. Richárd börtönkórházi kezelésével kapcsolatban
A szakértők szerint nem történt bűncselekmény. A tavaly elhunyt M. Richárd ügyvédje szerint „nem történtek meg a szívével kapcsolatos vizsgálatok”.
A szakértők szerint nem történt bűncselekmény. A tavaly elhunyt M. Richárd ügyvédje szerint „nem történtek meg a szívével kapcsolatos vizsgálatok”.
A Dózsa György úti gázoló a börtönben legyengült, élettársa állítja, hogy nem kapta meg a szükséges ellátást.
A népszerű író elmondta, hogy rokonának nem jók az esélyei, élet és halál között lebeg.
A Dózsa György úti baleset miatt elítélt férfit a második sztrókja után a debreceni klinikán ápolják.
Kritikus állapotban van az ügyvédje szerint.
A Dózsa György úti baleset miatt három és fél évre elítélt férfi rosszulléte után nem kapott megfelelő egészségügyi ellátást - állítja az ügyvédje.
M. tavaly év végén kapott sztrókot, ebből állítólag azóta sem épült fel teljesen.
Az ítélethirdetésre négy év után került sor. M. az utolsó szó jogán azt mondta: az elmúlt hat hónapot magánzárkában töltötte, ahol volt ideje gondolkodni. Családot szeretne.
A Dózsa György úti baleset érintettje szerint a börtönben az ő szintjén gyilkosok vannak, miközben ő egy gondatlan baleset miatt áll a bíróság előtt.
A bíróság szerint reális annak az esélye, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés hiányában a vádlott újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A Dózsa György úti baleset vádlottja így megúszhatta volna a felelősségre vonást.
A Blikk azt írja, a család szerint M. Richárd nem tudja kontrollálni dühkitöréseit.
A Dózsa György úti gázoló és ügyvédje fellebbeztek a döntés ellen.
A hatóság a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezárta a Dózsa György úti gázolóhoz köthető éttermet. Kábítószert is találtak.
Az ügyészség a letartóztatását kérte, de a 24.hu értesülése szerint jóval elnézőbbnek bizonyult náluk a Fővárosi Törvényszék.