Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MKB Bank

MTI Gazdaság

Begyorsult a SZÉP-kártyák forgalma

Sikeres volt a nyári szezon a SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató szerint: a kártyákra feltöltött összegek 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, a SZÉP kártyás tranzakciók száma a nyári hónapokban 84 százalékkal nőtt, a kártyabirtokosok száma pedig meghaladta az 500 ezret. Az MKB Banknál is a forgalom gyorsulását érzékelték: míg június-júliusig a kártyákra érkező munkáltatói támogatások összege meghaladta a felhasználásét, most már az utóbbi összege nagyobb.

MTI Vállalkozás

Megállíthatatlanul terjed a SZÉP-kártya

Eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki a három pénzintézet - az OTP, a K&H és az MKB -, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.

MTI Gazdaság

Dollárkötvény-jegyzés indult az MKB-nál

Az MKB Bank által kibocsátott kötvények állománya napjainkra mintegy 170 milliárd forintot tesz ki, a befektetési alapokban felhalmozott megtakarítás pedig hozzávetőleg 115 milliárd forintra rúg - mondta Pásztor Csaba, az MKB Bank treasury területének igazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.

MTI Vállalkozás

Megválhat bolgár bankjától is az MKB

Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója arra számít hogy a bank 2013-14-től újra nyereséges lehet. Simák Pál szerint a bankok tartják magukat a kormánnyal tavaly decemberben kötött megállapodáshoz, így új lépésekhez új tárgyalások kellenek, az IMF-hitelről pedig úgy vélte, mindenki számára a gyors megállapodás lenne a legkedvezőbb. Optimistább gazdasági környezetben szerinte szóba kerülhet a bolgár MKB-leány eladása is.

MTI Vállalkozás

Leépítések az MKB-nál

Megválik romániai érdekeltségétől, karcsúsítja fiókhálózatát és a változó körülményekhez igazítja költségszintjét az MKB Bank - közölte a pénzintézet.

MTI Gazdaság

Újra hatalmas az MKB vesztesége

Az MKB Bank 109 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el 2011-ben csoportszinten a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint - jelentette be pénteken a hitelintézet. A bank csoportszintű IFRS szerinti adózás előtti vesztesége 2010-ben 117,8 milliárd forint volt.

MTI/hvg.hu Itthon

CET-ügy: beperelte a fővárost az MKB Bank

A CET-beruházás miatt 25 millió euró, vagyis átszámítva körülbelül 7,5 milliárd forint és kamatai megfizetéséért indított pert az MKB Bank a Fővárosi Önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszéknél.

hvg.hu Gazdaság

Távozik posztjáról az MKB Bank vezére

Távozik az MKB Bank elnök-vezérigazgatói székéből Erdei Tamás, helyét március 8-ától Simák Pál vezérigazgató-helyettes veszi át - erősítette meg a pénzintézet. A Figyelő korábban azt írta, banki körökben inkább egy német vezető kinevezésére számítottak Erdei távozása után.

hvg.hu Vállalkozás

Viszik a SZÉP-kártyát, mint a cukrot

A K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank február eleji legfrissebb adatközlése szerint mintegy 120 ezer munkavállaló igényelt SZÉP-kártyát, a kibocsátók eddig több mint 9400 szállásadó- és vendéglátóhellyel kötöttek szerződést az elfogadásról. Az elektronikus kártya népszerűségét alátámasztja a Nemzeti Üdülési Szolgálat és a három pénzintézet által rendelt friss piackutatás is, amelynek eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók háromnegyede igényelne SZÉP-kártyát munkáltatójánál.

MTI Gazdaság

"Jó, ha a kormány és az MNB leül tárgyalni"

Banki kötvénykibocsátással akkor lehetne hosszú távú és olcsó forrást biztosítani a kis- és közepes vállalatok hitelezéséhez, ha a program mögött jegybanki refinanszírozás és állami kamattámogatás, illetve garancia állna - véli Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője.

hvg.hu Gazdaság

Újabb csődhullám mélyítheti a válságot?

Csődbe ment az alabamai Jefferson megye, miután a legutolsó mentési akció is kudarcot vallott. A hitelezők között megtalálható a német Bayerische Landesbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) anyabankja. Jefferson csődje a legnagyobb helyhatósági csőd az Egyesült Államok történetében. De az igazán rossz hír, hogy a sor folytatódhat.

MTI Gazdaság

MKB: tartható a jövő évi hiánycél, de stagnálni fog a magyar gazdaság

A GDP 2,5-3 százalékát kitevő kiigazítási programmal megalapozottnak látszik a jövő évre meghirdetett hiánycél, ehhez legfeljebb a GDP 0,5-1 százalékának mértékében kell további kiigazítást elvégeznie a kormánynak, ami nem jelenthet problémát - mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki budapesti befektetési konferenciáján.

1
8 9 10 11 12 13 14
Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

310 milliárdból ültet fákat a kormány

310 milliárdból ültet fákat a kormány

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

Vitézy Dávid bemutatta, milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a főváros második részletfizetéséig Rákosrendezőn

Kreml-közeli orosz propagandafilmestől kapott honoráriumot Trump FBI-igazgatójelöltje

Kreml-közeli orosz propagandafilmestől kapott honoráriumot Trump FBI-igazgatójelöltje

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Majdnem a szemétben landolt, végül 10 millió forintért kelt el egy Harry Potter-könyv

Majdnem a szemétben landolt, végül 10 millió forintért kelt el egy Harry Potter-könyv

A címlapról ajánljuk