Egy szegedi férfit bírságolt meg a jegybank
Tiltott tőzsdei piacbefolyásolás miatt 1,4 millió forintra bírságolt egy magánszemélyt az MNB. Az erről szóló határozat a jegybank honlapján jelent meg szerdán.
Tiltott tőzsdei piacbefolyásolás miatt 1,4 millió forintra bírságolt egy magánszemélyt az MNB. Az erről szóló határozat a jegybank honlapján jelent meg szerdán.
A szülőföldön való megmaradás és boldogulás, valamint a sikeres vállalkozások létrehozása a Vajdaságban is lehetséges, csak tanulni kell Magyarország tapasztalataiból - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szombaton Szabadkán.
A jegybank közlése szerint az év harmadik negyedében kezdi meg tevékenységét a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.
Az IMF európai részlegének igazgató-helyettese Budapesten járt és azt mondta: helyénvaló a kamatcsökkentési ciklus esetleges további fenntartása a jegybank részéről. Jörg Decressin helyeselte, hogy az MNB akadályozni igyekszik a fogyasztói árak csökkenését, mert ha egyszer elkezdődik egy deflációs periódus, akkor annak nagyon nehéz véget vetni.
Ha a törlesztőrészlet emelkedik, vagy az elszámoló levél nem érkezett meg, ott valami nem stimmel, márpedig elég sok ilyen eset akad.
A devizahitelesek nagyon csalódottak, a kormány még rá is fázhat az elcsellózott adósmentésre, de nemcsak ők érezhetik átverve magukat, hiszen a dohánycégeknek tavaly azt ígérték, csak egyszeri lesz a sarcuk, erre most Lázár bejelentette, hogy minden évben csengethetik a különadót. És mt szóljon az a lengyel férfi, akitől ahogy átlépte a magyar határt, a NAV egyszerűen einstandolt csaknem 25 millió forintot? Megúszta viszont a Balaton-felvidék kultpiaca az árverést, így továbbra is nyomakodhat budapesti értelmiség a Liliomkert termelői bódéi között. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután olyan információkat kapott, hogy egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás és forintosítás során több árfolyamgátas ügyfelük esetében megemelték a törlesztőrészleteket.
A jegybank visszavonta a Lombard Kft. által alapított Kézizálog Zrt. tevékenységi engedélyét. Az MNB szerint olyan kicsi cégről van szó, hogy a bedőlése nem jelent kockázatot a pénzügyi rendszerre nézve.
Összesen 1,8 milliárd forintos, konjunktúrakutatásra szóló megrendeléshez jut a kormányközeli Századvég 2018-ig a Magyar Nemzeti Banktól.
A pénzügyi intézmények nem tettek eleget az elszámoltatási törvények, ezért nyújtott be keresetet ellenük a jegybank – mondta az MNB alelnöke egy interjúban.
Összesen 1,8 milliárd forintos, konjunktúrakutatásra szóló megrendeléssel bízta meg a kormányközeli Századvéget az MNB – írja az e heti HVG.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának mind a 9 tagja az alapkamat 15 bázispontos, 1,80 százalékra történő csökkentésére szavazott a testület április 21-i ülésén, amelynek rövidített jegyzőkönyvét szerdán tette közzé az MNB.
Hat pénzintézet 110 ezer ügyfele kapja meg a többségnél később az elszámolást - mondta a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivőhelyettese.
A banki perek elhúzódása miatt hat pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet a meghirdetett április 30-i határidőnél később az elszámolás - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
Beperel 16 pénzintézetet, köztük az OTP-t, a CIB-et, a Citibankot és az FHB-t is a jegybank a banki elszámolás miatt. Ennek a lényege az, hogy a forinthitelesek is megkapják ugyanazt a segítséget, mint a devizahitelesek: az egyoldalú kamatemelések miatt visszakapnak pénzt, és az állam helyettük perli be a bankokat.
Az értesítőnek három fontos része van, elsőként látható, hogy mekkora összeg jár vissza az ügyfélnek, a levél második felében található információ arról, hogy fennálló szerződés esetében hogyan változik a jövőre nézve a törlesztőrészlet - részletezve az elszámolás előtti és utáni díjakat. Utolsó része pedig a jogorvoslati tudnivalókról számol be, mit tehet a fogyasztó, amennyiben nem ért egyet az elszámolásokkal.
Eladásra szánt ingatlan építésére is használhatják a növekedési hitelprogramot a vállalkozások. Van olyan fejlesztő cég, amely 10 milliárd forintos projektet hozott tető alá nhp-ból. Jelenleg a kkv-hitelállomány negyede az nhp alá tartozik, de az 1360 milliárd forintból csak 100 milliárd ment az építőiparba.
A jegybank úgy módosította a növekedési hitelprogramot (nhp), hogy nemcsak bérbeadásra, hanem eladásra szánt lakóparki lakásokra is kiterjesztette hitelfelvétel lehetőségét.
A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nél zajló eljárás során "többszázas ügyfélkör és mintegy tízmilliárd Ft-os érték került az MNB látókörébe" – közölte a jegybank a Portfolio kérdésére. A portál felidézte, ez az a Quaestor-cég, amellyel szintén kötöttek kötvényvásárlási szerződést az ügyfelek, pedig a társaságnak nem volt kötvényforgalmazására vonatkozó felügyeleti engedélye vagy regisztrációja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőinek vagyonnyilatkozatai minden esetben összhangban vannak valós vagyoni és jövedelmi viszonyaikkal, és valótlanok a közhasznú célokra fordított tiszteletdíjakkal kapcsolatban megjelent sajtóinformációk – közölte a jegybank.