Elmaradt az előválasztás Jászapátiban, nem várt senki a szavazókra a szavazóponton
A városban kijelölt ponton nem tudták, hogy voksolás van.
A városban kijelölt ponton nem tudták, hogy voksolás van.
Az ATV és a hvg.hu is úgy értesült, a miniszterelnök-jelölt több órán keresztül tárgyalt erről.
Egyre inkább úgy tűnik, meg kell dolgoznia a Fidesznek a kormánytöbbség megtartásáért. Megnéztük, melyek a számára biztosra vehető körzetek, és hol fordíthat az ellenzék. Pár simának tűnő menet mellett nagyon kemény csatákra kell készülni.
Farkas Péter Barnabás ugyan kikapott Ózdon, botrányának azonban úgy fest, még koránt sincs vége.
Budapest 9. választókerületében, vagyis a hagyományosan baloldali Kőbányán és Kispesten most dől el, hogy a választók az elmúlt harminc év jól ismert arcaiban bíznak-e, vagy új embert juttatnának a Parlamentbe.
Az ózdi alpolgármesterről az ATV közölt zavarba ejtő fotót, amely egy holokausztmúzeumban készült. Ő azt mondja, csak integet rajta, mások azt, hogy kart lendít.
A zuglói képviselőt vagyonnyilatkozata miatt ugyan felmentették, de szabálytalan kampányolásért elmeszelték. Hadházy Ákos szerint a Tóth mellett kiálló pártok világossá tették, hogy nem követik a megtisztulás politikáját.
Ujhelyi Istvánnal levélben közölte Von der Leyen, hogy a kérdést az Unió Egészségbiztonsági Bizottságában fogják megvitatni.
A szavazóbizottság tagjait instruálta Szabó Ervin - állítja az MSZP társelnöke.
A Jobbik és az LMP támogatásával induló jelölt korábbi rasszista és antiszemita nyilatkozataira hivatkoznak.
Plakátok, omladozó MSZP székház, Borkai-botrány, mint apróság, a jelöltekkel kedélyesen, tegeződve beszélgető járókelők, helyben széthullóként jellemzett Fidesz – megnéztük, hogyan milyen a hangulat két nappal az előválasztás előtt Vas megye 1. körzetében.
Páva napjainkban az ellenzéki Ezalenyeg.hu nevű híroldalt üzemelteti.