Ezen a 8 körzeten múlhat a kormányváltás
Egyre inkább úgy tűnik, meg kell dolgoznia a Fidesznek a kormánytöbbség megtartásáért. Megnéztük, melyek a számára biztosra vehető körzetek, és hol fordíthat az ellenzék. Pár simának tűnő menet mellett nagyon kemény csatákra kell készülni.
Árgus szemekkel figyelte Orbán Viktor, hogy kiket indít az ellenzéki összefogás azokban a körzetekben, ahol bukhat a Fidesz. Úgy tudjuk, több erős emberének indulási helyét is függőben hagyta, hogy majd azokba a szoros versenyt ígérő körzetekbe irányíthassa őket, ahol meglátása szerint gyenge, levadászható vagy az ellenzéket is megosztó jelölt nyer az előválasztáson.
A tapolcai recept legalábbis ezt jelzi: a júniusban lemondott Fenyvesi Zoltán helyére Navracsics Tibort választották, ami egyben azt is előre vetíti, hogy ő indul majd a körzetben Rig Lajos jobbikos politikus ellen.
A HVG információi szerint már Győrt sem veszi biztosra Orbán, a Borkai-botránytól megtépázott választókerületben is cserélhet.
Nagyágyúk és ágyútöltelékek: a Fideszben Orbán Viktor egymaga elintézi az előválasztást
A miniszterelnök-pártelnök emberarcú és veterán fideszeseket vet majd be a billegő körzetekben, a vesztes meccsekre pedig fiatalokat és egykori polgármestereket jelöl: vigyék el ők a balhét.
Számításaink szerint Orbán Viktornak – és a Fidesznek – 51 egyéni választókerület miatt nem kell aggódnia (ám ezzel még nem viszi el a választókerületek felét).