#MSZP


Bajnai kijelölte az MSZP felé fordulás dátumát
 

Bajnai kijelölte az MSZP felé fordulás dátumát

Bajnai Gordon azt kezdeményezi, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már nyáron kezdje meg a tárgyalásokat és őszre hozza tető alá az egyezséget az általa vezetett Együtt-PM szövetség és a szocialista párt.

MTI MTI


Ipsos: Fidesz 24, MSZP 15, Jobbik 7
 

Ipsos: Fidesz 24, MSZP 15, Jobbik 7

Az első negyedév látványos mozgásai után márciusról áprilisra alig változtak a pártpreferenciák – állapította meg legfrissebb elemzésében az Ipsos. A Fidesz 24, az MSZP 15, a Jobbik 7 százalékon áll, a legrokonszenvesebb magyar politikus pedig Áder János államfő.

MTI MTI


MSZP: 197-ből a 178.-ak vagyunk
 

MSZP: 197-ből a 178.-ak vagyunk

Szekeres Imre MSZP-s politikus Varga Mihály kedden bejelentett konvergenciaprogramját értékelte. Szekeres szerint Orbán Viktor korábbi ígéretei ellenére a valóság az, hogy két éve csökken a magyar gazdaság teljesítménye, idén pedig legfeljebb stagnálás várható. A Fidesz szóvivője szerint az MSZP idején tanulták meg az emberek, mi is az eladósodottság.

MTI MTI


Nyelvtanulói ösztöndíjakat ígér minden diáknak az MSZP
 

Nyelvtanulói ösztöndíjakat ígér minden diáknak az MSZP

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden.

MTI MTI

A Fidesz köszönettel veszi a MSZP javaslatát
 

A Fidesz köszönettel veszi a MSZP javaslatát

A pécsi Fidesz nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták, a város közbiztonsága nem lehet politikai vita tárgya, éppen ezért köszönettel vesznek minden javaslatot, amely a helyzet javítására irányul. Korábban a helyi MSZP közölte: törvényjavaslatot terjesztenek be a közbiztonság javításának érdekében.

MTI MTI





MSZP:
 

MSZP: "az oktatást jelenleg káosz jellemzi"

Az MSZP szerint az oktatásban tapasztalható problémák nem az elmúlt húsz vagy nyolc évben keletkeztek, hanem az Orbán-kormány idézte elő őket. Erről Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja és Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő vasárnap, Budapesten beszélt újságíróknak.

MTI MTI


Alternatív Nemzeti Választási Bizottságot hoz létre az ellenzék
 

Alternatív Nemzeti Választási Bizottságot hoz létre az ellenzék

Alternatív Nemzeti Választási Bizottság (NVB) létrehozásáról állapodtak meg az MSZP, a DK és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért politikusai. Az ellenzéki pártok tervei szerint a független, civil szakemberekből álló választási ellenőrző szerv nemcsak a voksolások napján kísérné figyelemmel azt, nem sérülnek-e a demokratikus normák és a szavazópolgárok jogai, hanem a választásokig hátralévő időszakbanis vizsgálná a jogalkotási folyamatot, javaslatokat fogalmazna meg és civil kontrollt biztosítana a választási előkészületek felett.

hvg.hu hvg.hu

Minden hallgatót külföldre küldene az MSZP
 

Minden hallgatót külföldre küldene az MSZP

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden.

MTI MTI


MSZP: Minden fiatal jusson el egyszer Auschwitzba!
 

MSZP: Minden fiatal jusson el egyszer Auschwitzba!

Minden, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer jusson el a haláltáborban kialakított emlékhelyre - javasolja három MSZP-s politikus. Fontos, hogy a jövő nemzedékek tudják, mi történt Auschwitzban és a pesti Duna-parton, és megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust - érvelnek.

MTI MTI