#MSZP

Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz
 

Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz

A Fidesz „körüllövi” a szocialistákat, akik a közvélemény-kutatók szerint egyedül nem képesek megszólítani a bizonytalanokat. A kormánypárt stratégiája bejött, hiszen a választók még mindig az MSZP-t hibáztatják a válságért, a 2010 előtti kormányzásért, így komoly kockázata van a Bajnai Gordonnal való egyezkedésnek. A volt miniszterelnök hiába népszerű, sem a saját pártját, sem az MSZP-t nem tudja „húzni”, és erre a Fidesz – egy 2005-ös hibából tanulva – kampányt épített.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Több mint 1400 település maradhat cigaretta nélkül
 

Több mint 1400 település maradhat cigaretta nélkül

Az MSZP szerint úgy tűnik, csaknem ezerötszáz településen nem lehet majd cigarettát kapni, ez pedig a feketekereskedelem növekedését és az állami adóbevételek csökkenését okozza majd. A Fidesz úgy reagált: a nemzeti dohányboltok terv szerint fognak működni 5-6 ezer árusító helyen, az első sikeres pályázók pedig már a nyári hónapoktól kezdhetik az árusítást.

MTI MTI



Az MSZP tett egy gesztust Simoréknak
 

Az MSZP tett egy gesztust Simoréknak

Az MSZP elnöke az MNB különböző okból leköszönt vezetőit méltatta közleményben. Mint írta: nem hátráltak meg az elmúlt három év személyeskedő támadásai ellenére sem, amelyeket az Orbán-kormány – és sokszor maga Orbán Viktor – intézett az MNB és annak vezetői ellen.

MTI MTI

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját
 

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját

Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Monoron eltűnt a baloldal
 

Monoron eltűnt a baloldal

Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson, így ő foglalhatja el a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet. Monoron gyakorlatilag megszűnt a baloldal.

MTI MTI


MSZP: semmisítsék meg a húsvét előtt gyűjtött aláírásokat az V. kerületben
 

MSZP: semmisítsék meg a húsvét előtt gyűjtött aláírásokat az V. kerületben

Az MSZP azt követeli a Fidesztől, hogy semmisítse meg a rezsicsökkentés támogatására a Belvárosban március 26. előtt gyűjtött aláírásokat. A szocialisták pénteki sajtótájékoztatóján két idős asszony azt állította, hogy a húsvéti ajándékcsomag kiszállításakor alá akarták aláíratni velük a rezsicsökkentési íveket. A kerület fideszes alpolgármestere ezt újólag cáfolta, rágalomnak minősítette.

MTI MTI

 

"Három csepp víz a sivatagban" – vélemények Matolcsy csomagjáról

A Jobbik egyetért a kkv-k segítésével, de célzott finanszírozást sürget, az MSZP szerint Matolcsy mai bejelentése "három csepp víz a sivatagban". Az LMP ígéretes és kockázatos elemeket is lát a csomagban, a DK szerint a jegybankelnök "ágyúval lőtt verébre". A PM szerint kudarcra van ítélve a növekedési hitelprogram.

MTI MTI




Kökény: büntetőeljárás folyik az OMSZ megbízott vezetője ellen
 

Kökény: büntetőeljárás folyik az OMSZ megbízott vezetője ellen

Bírálja az Országos Mentőszolgálat élén történt vezetőváltás körülményeit az MSZP. Kökény Mihály, az ellenzéki párt egészségügyi tagozatának elnöke hiányolja, hogy Szócska Miklós államtitkár nem beszélt arról, miért kell ilyen "villámgyorsan" távoznia az előző vezetőnek, Mártai Istvánnak.

MTI MTI




Időcsapda
 

Időcsapda

Amennyiben eltekintünk attól, hogy van-e értelme a következő választásnak, akkor is számtalan kérdés fogalmazódik meg azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mit is csinál az ellenzék.

sabater sabater

Szociálpolitikai programja lett az MSZP-nek
 

Szociálpolitikai programja lett az MSZP-nek

Elfogadta az MSZP országos választmánya az ellenzéki párt egészségügyi és szociálpolitikai programját is, így megkezdődhet ezek szakmai, civil, ellenzéki egyeztetése - jelentette be a szombati választmányi ülés után Botka László, a testület elnöke.

MTI MTI