Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MSZP

MTI Itthon

MSZP: "Az Ab ésaz alkotmányosság újabb pofont kapott"

Az MSZP szerint a kormányoldalnak ismét a független bíróság kezébe kell adnia a döntést az egyházak bejegyzéséről, miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondta ki az új egyházügyi törvényt, amely a parlamenti többség kezébe adta ezt a jogot.

MTI Itthon

Majdnem közös jelöltet állított az ellenzék Dunakeszin

A Párbeszéd Magyarországért (PM) és az Együtt 2014 egyetért abban, hogy Magyarországnak egy olyan új alkotmányra van szüksége, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani - mondta az Együtt 2014 társalapítójával, Juhász Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A két szervezet ezt megelőzően kezdte meg egymással a demokrácia és a jogállamiság témaköreit érintő szakpolitikai egyeztetéseket.

MTI Itthon

Bajnai: hiteles az MSZP, de nem eléggé

Március 15-éig párttá alakul az Együtt 2014 választói mozgalom - közölte Bajnai Gordon, a szervezet társalapítója csütörtökön Pécsen. Bajnai szerint az MSZP egyedül nem tudna nyerni a jövő évi választásokon.

MTI Gazdaság

MSZP: Matolcsy alkalmatlan jegybankelnöknek

Az MSZP szerint a forintárfolyam zuhanását, a devizahitelesek terheinek növekedését, a gazdaság lefagyását és az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő, ha nem megfelelő embert jelöl a Magyar Nemzeti Bank élére. A szocialisták Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak tartják a feladatra.

MTI Gazdaság

MSZP: az Orbán-kormány "nem tekinti embernek" a rokkantakat

Hónapokig vagy akár évekig társadalombiztosítási ellátás nélkül maradhatnak azok a megváltozott munkaképességűek, akik fellebbeznek a rokkant-felülvizsgálat eredménye ellen - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Korózs Lajos.

hvg.hu Itthon

Ízléstelen mém az MSZP Facebook-oldalán: a párt elismerte a hibát

Az MSZP szóvivője elismerte, hogy sajtóosztályuk egyik dolgozója hibázott, amikor a következő szövegű mém megjelenését engedélyezte a párt hivatalos Facebook-oldalán, ezzel figurázva ki a kormány legújabb kampányát: "Tudja Ön, hogy melyik európai országban készítenek ez ellenzék képviselői abortált magzatokból levest?".

MTI Itthon

Fidesz: Senki sem kíváncsi az MSZP hazug plakátjaira

Ezen a héten kezdi kiküldteni a kormány tájékoztató füzetét minden háztartásnak. A baloldal gyűlöletkampánya és hazugságai helyett, az emberek az ország és a kormány teljesítményéről, eddigi erőfeszítéseiről szeretnének hallani - véli a Fidesz.

hvg.hu Itthon

MSZP: "Jön az agresszív mesepropaganda"

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Rákosi-féle időket idéz a Fidesz-kormány propaganda-hadjárata. Szerinte csak ott alkalmazzák ezt a módszert, ahol kétségbeejtő a helyzet, ahol a gazdaságpolitikai fellendülés már teljesen reménytelen, a hatalom pedig végzetesen ötlet nélküli.

MTI-OS Itthon

MSZP: "Németh Szilárd eltűnt"

Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint a rezsicsökkentési szóvivő eltűnt, pedig megígérte, hogy közszemlére teszi a saját rezsiszámláját.

MTI Itthon

Jávor egyelőre hárítja az MSZP közeledését

A későbbiekben valamilyen formában együtt fognak működni az MSZP-vel is, ugyanakkor úgy gondolják, hogy 2014-ben korszakváltásra van szükség és nem elég a kormányt leváltani, hanem kritikusan vissza kell nézni azokra a hibákra is, amelyeket a korábbi kabinetek elkövettek - reagált a Párbeszéd Magyarországért tagja az MSZP-elnök közeledésére. Először az E2014-gyel és a Millával egyeztetnek Jávor Benedekék.

MTI / hvg.hu Itthon

MSZP: a Fidesz már most megadóztatta a nyugdíjak egy részét

Már most adóztatja a járadékossá minősített korábbi nyugdíjasokat a Fidesz-kormány az MSZP szerint, ezért hazugságnak tartják Selmeczi Gabriella hétfői interpellációját, melyben a nyugdíjak megadóztatásáról érdeklődött a kormánynál.

hvg.hu Itthon

Az MSZP szövetséget ajánl a szakadár LMP-seknek

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nyílt levelet írt Jávor Benedeknek és Szabó Tímeának, a Párbeszéd Magyarország tagjainak. Levelében felhívta a figyelmet, hogy a demokratikus ellenzék szövetsége nyitott és befogadó minden politikai szervezet irányába, amely elfogadja a demokratikus jogállam értékeit.

hvg.hu Itthon

Újra betiltják a vörös csillagot – percről percre a parlamentből

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja körül forog a parlament hétfői ülésnapjának kezdete. Majd a bizottsági helyek újraosztásával és új jegyző választásával folytatják a képviselők a munkát. Selmeczi Gabriella pedig felteszi azt a kérdést, amelyet ő már egy hete megválaszolt: nemet mond-e a kormány a nyugdíjak megadóztatására.

MTI Itthon

MSZP: el nem évülő bűnöket követtek el a kommunista diktatúrák idején

"A kommunista diktatúrák idején elkövetett emberiesség elleni bűnök nem csupán a nemzeti, de az egyetemes történelemnek is soha el nem évülő, a legsötétebb pillanatai közé tartoznak" - írta Mesterházy Attila a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megfogalmazott közleményében.

MTI / hvg.hu Itthon

Mesterházy ajánlatot tett a szakadár LMP-seknek is

Az MSZP pénteken levélben kéri fel az LMP szétválását követően létrejött a Párbeszéd Magyarországért Pártot (PM), hogy vegyenek részt az ellenzéki egyeztetésben - ismertette Mesterházy Attila csütörtökön a szocialisták elnökségének tatai kihelyezett ülésén született döntést.

1
190 191 192 193 194
361
Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

Gyurcsány Ferenc fikciót ír az elefántcsonttoronyban

A fukusimai atomreaktor mellől visznek földet a japán miniszterelnöki hivatalba

A fukusimai atomreaktor mellől visznek földet a japán miniszterelnöki hivatalba

Túl drága lett az új autó még a németeknek is

Túl drága lett az új autó még a németeknek is

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Már a Harcosok Klubjáról tudakozódik a  közvélemény-kutató, amelyik a Fidesznek fontos ügyeket méri

Már a Harcosok Klubjáról tudakozódik a közvélemény-kutató, amelyik a Fidesznek fontos ügyeket méri

FAZ-elemzés: Orbán úgy néz ki, mint aki azt gondolja, semmi áron nem engedheti meg magának, hogy lemondjon hivataláról

FAZ-elemzés: Orbán úgy néz ki, mint aki azt gondolja, semmi áron nem engedheti meg magának, hogy lemondjon hivataláról

A bevétel és a profit is három és félszeresére nőtt az Orbán Ráhel vezette Tiborcz-cégnél

A bevétel és a profit is három és félszeresére nőtt az Orbán Ráhel vezette Tiborcz-cégnél

Magyar sztárzenészek készítenek közös albumot egy gyermekkórussal

Magyar sztárzenészek készítenek közös albumot egy gyermekkórussal

Rekordprofitot hozott tavaly az üzemeltetőnek a Fradi-stadion, szép kis osztalékot vágott zsebre

Rekordprofitot hozott tavaly az üzemeltetőnek a Fradi-stadion, szép kis osztalékot vágott zsebre

A címlapról ajánljuk