MSZP: a Fidesz megbukott Borsodban
Az MSZP a Borsod megyében élők helyzetének javítására tett ígéretet, a szocialisták szerint ugyanis 2014 után nekik kell majd felzárkóztatniuk a Fidesz miatt válságba került térséget.
Az MSZP a Borsod megyében élők helyzetének javítására tett ígéretet, a szocialisták szerint ugyanis 2014 után nekik kell majd felzárkóztatniuk a Fidesz miatt válságba került térséget.
Az MSZP szóvivője szerint alig múlik el nap, hogy ne halna hamvába egy, a Fidesz által jó előre elítélt ellenzéki politikus elleni büntetőügy bűncselekmény hiányában.
Hódmezővásárhelynek változásra van szüksége, arra, hogy a város újra dinamikusan fejlődő település legyen – ezt mondta hétfőn Botka László, az MSZP Csongrád megyei elnöke a városban, ahol időközi polgármester-választást tartanak szeptemberben.
Az MSZP szerint a magyar kormány csak akkor tud megállapodásra jutni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ha tudomásul veszi: a tárgyalópartnerek nem diktátumokat, hanem az ország érdekét is szolgáló célokat fogalmaznak meg a hitelért cserébe.
Részben helyt adott a helyi választási bizottság annak a kifogásnak, amelyet az MSZP hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje nyújtott be egy szórólappal kapcsolatban – olvasható az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozatban. Kis Andrea szerint az MSZP-re emlékeztető színeket használtak a szórólapon, amely számos sommás, leegyszerűsítő, manipulatív információt tartalmaz, a Hódmezővásárhelyi Baloldalért Aggódók Társasága aláírásával.
Ifjúság legjobb hely ifjúsági tábor, úgyhogy Zita menni Horvátország, szocdem Jugendcamp, és beszélés.
Az MSZP szerint egészségkárosodottak tízezrei hónapok óta hiába várják ellátásukat egy szoftverhiba miatt. A szocialisták ezért felszólították Orbán Viktort és kormányát, hogy vizsgáltassa ki a történteket, illetve azonnal fizessék ki az érintettek sok esetben május óta elmaradt járandóságát.
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnöknek törvényt kellene kezdeményeznie azért, hogy a 62. évük betöltése miatt idén nyugdíjazott bírák visszakapják szolgálati jogviszonyukat.
Az MSZP szerint a roma holokauszt évfordulója kapcsán az emlékezésnek szólnia kell az 1944-es események mellett a jelennek is, amelynek ma "ismét része az a kisebbségellenes, szélsőjobboldali retorika, amely egyszer már végigsöpört a Kárpát-medencén, és nyomában csupán a felfoghatatlan pusztulás maradt" - közölte az ellenzéki párt csütörtökön.
Az MSZP szerint a Fidesz "narancssárga cédulás választásokat" akar megvalósítani a választási feliratkozás bevezetésével, amivel a demokratikus jogaik gyakorlásától akarják távol tartani az embereket.
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Az MSZP szerint előző heti konzultációsorozata végén már Orbán Viktor is belátta, hogy kormánya unortodox gazdaságpolitikája százmilliárd forintos nagyságrendű kárt okoz az országnak.
A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felháborítónak tartja, hogy az MSZP befolyásolni akar egy lapot abban, milyen hirdetést jelentessen meg.
Az MSZP szerint az előzetes választási feliratkozás kormányfő általi felvetése Orbán Viktor újabb kísérlete arra, hogy bebetonozza hatalmát.
Az MSZP kifogásolja, hogy a Fidesz "szokásos kormányzati taktikájának megfelelően" pénteken a sajtón keresztül közölte az előzetes választási feliratkozás tervezett bevezetését, és határozottan ellenzi a kezdeményezést. A szocialisták szerint a Fidesz véget vetne a demokráciának; a döntés célja, hogy leszűkítsék a választáson részt vevők körét a lehető legkisebbre, a leginkább a Fidesz támogatói körére.
Az MSZP szerint a kormány bábuként kezeli a fiatalokat, és például a hallgatói szerződésekkel korlátozza őket, ahelyett, hogy munkahelyeket biztosítana a diplomaszerzésük utáni időszakra. Erről Demeter Márta és Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagjai beszéltek pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon.
Az MSZP szerint a Fidesz kettős beszédet folytat az antiszemitizmus kérdéskörében, időnként ugyanis a szélsőjobboldal felé is gesztusokat tesz.
Az MSZP szerint a kormány rosszul kezeli a gazdasági válságot. Kunhalmi Ágnes, a párt országos elnökségének tagja csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarországon nincs gazdasági növekedés, az ország a régión belül is gyengén teljesít, versenyképessége "befulladt", elhagyja a tőke, és nincs munkahelyteremtés.
Közérdekű adatigényléssel fordult az MSZP a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA), a párt az arculatváltás költségeire kíváncsi - tájékoztatta az MSZP szerdán az MTI-t.
Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és lehozta a milliárdos közbeszerzéseket zsinórban nyerő építőipari cég reklámját. A főszerkesztő szerint szó sincs arról, hogy „megvették” volna a Népszavát, az MSZP-ben viszont a párttal való szembefordulásként értékelik a döntést.