Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fidesz szerint a szocialisták "a kettős mérce alkalmazásával" megpróbálják megakasztani a tárgyalási folyamatot az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Az MSZP-s Tukacs István csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, pártja szeretné, ha a kormányzat a politikai erőkkel és a szakmai szervezetekkel is megvitatná majd azt a szándéklevelet, amelyet a tárgyalások után akar elküldeni a valutaalapnak.
Erre reagálva a Fidesz közleményében arra hívta fel Tukacs István figyelmét, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet megegyezett az IMF-fel, "nemhogy a szándéklevelet, hanem magát a megállapodást is csak a Fidesz erőteljes nyomására tették nyilvánossá".
A kormánypárti képviselőcsoport szerint a szocialisták "a kettős mérce alkalmazásával" próbálják megakasztani a tárgyalási folyamatot. Ennek oka - mint írták - vagy az MSZP gazdasági érzéketlensége, vagy szándékosan kárt akarnak okozni az országnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.