#MSZP




MSZP: a kormány
 

MSZP: a kormány "ráfejelt" az amúgy is kockázatos büdzsére

Az MSZP véleménye szerint a költségvetés szakmai és politikai kockázatokat hordoz és azt még befolyásolni fogják az IMF-tárgyalások eredményei is. A párt ezért azt szeretné, ha a kormányzat a politikai erőkkel és a szakmai szervezetekkel is megvitatná majd azt a szándéklevelet, amelyet a tárgyalások után akar elküldeni a valutaalapnak.

MTI MTI


 

"Alibiznek" Orbánék az IMF-tárgyaláson az MSZP szerint

Az MSZP szerint a kormány "alibizik" a hiteltárgyalásokon és valójában nem akar megállapodást kötni a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Az MSZP szerint Orbán a saját pozíciónkat ássa alá
 

Az MSZP szerint Orbán a saját pozíciónkat ássa alá

Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor már régen eljátszotta annak lehetőségét, hogy Magyarország jó megállapodást tudjon kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Józsa István. A szocialisták gazdasági ügykért felelős frakcióvezető-helyettese felszólította a miniszterelnököt, változtasson azon a magatartáson, amely "aláássa" a tárgyalópozíciókat.

MTI MTI




Az állami gondozottak lakhatásán segítene az MSZP
 

Az állami gondozottak lakhatásán segítene az MSZP

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány segítse az állami gondozásból kikerülő fiatalok lakhatási problémáinak megoldását, így a nemzeti eszközkezelő részesítse előnyben őket a bajba jutott devizahitelesek lakásainak megvásárlásakor, az állami és önkormányzati intézmények pedig minél többüknek adjanak munkát.

MTI MTI



Van, amikor még Orbánnál is elszakad a cérna
 

Van, amikor még Orbánnál is elszakad a cérna

Kövér László házelnök szerint a szocialista képviselők miatt kell gyakrabban élnie fegyelmezési jogköreivel. A magyar parlamenti pártok tagjai viszont bármikor szívesen beszólogatnak éppen beszédet mondó társaiknak, legyenek kormányon, vagy ellenzékben. Megpróbáltuk összegyűjteni, kik a legnagyszájúbbak. Annyit elárulhatunk: nő is van közöttük.

Domány András Domány András





Mesterházy nyílt levelet írt Ádernek
 

Mesterházy nyílt levelet írt Ádernek

Nyílt levélben kéri Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kötelező agrárkamarai tagságról szóló törvényt, amelyet kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalt a parlament.

hvg.hu hvg.hu