MSZP: minden szolgálati nyugdíj veszélyben van
Az MSZP szerint amit a kormány a rendvédelmi dolgozók nyugdíjrendszerével tesz, azt később az összes többi, korengedményes, korkedvezményes nyugdíjjal rendelkező társadalmi csoporttal megteszi majd.
Az MSZP szerint amit a kormány a rendvédelmi dolgozók nyugdíjrendszerével tesz, azt később az összes többi, korengedményes, korkedvezményes nyugdíjjal rendelkező társadalmi csoporttal megteszi majd.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra vonatkozó javaslatát, hogy az Országgyűlés kétharmados törvényben rögzítse az egy kulcsos, legfeljebb 16 százalékos személyi jövedelemadót.
Gyurcsány Ferenc az MSZP Etikai Bizottságához fordul egy Kóka Jánosnak írt, hamisított email miatt, melyet a gyurcsany.ferenc@mszp.hu címről küldött el valaki.
Az MSZP választ vár arra, mi indokolta a Mol részvények megvásárlását, továbbá kitől vették meg azokat "80 milliárd forintos felárral". Az esettel összefüggésben szerintük a hűtlen kezelés, vagy a gondatlanságból elkövetett károkozás gyanúja is felvetődhet.
Az MSZP alelnöke szerint Gyurcsány Ferencet távozása esetén nem követnék hívei.
Új főszerkesztőt neveztek ki a Stop.hu élére. Az Index úgy tudja, Lenkei Gábortól a tulajdonosi szándék hatékonyabb megjelenítését remélik.
Az MSZP elnöke szerint Magyarországon a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt nem lesz, hanem már van szociális válság.
Húsz pontban foglalta össze az MSZP június 18-i kongresszusára készülve ajánlásait a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform elnöksége.
A pártosodás még mindig nem zárult le, érlelődnek az újabb változások. Korábban, az első és második hullámban új pártok jöttek létre a régiek mellett, a közeljövőben viszont nem zárható ki, hogy a régi pártokból szakadnak ki az újak. A harmadik hullámos pártosodás állatorvosi lova az MSZP – írja Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
Az MSZP pécsi közgyűlési frakciója szerint Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere az elmúlt időszakban lényeges tényeket hallgatott el a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának értékesítésével kapcsolatban, ezért követelik: adjon teljes körű tájékoztatást a privatizáció valós állásáról.
Az MSZP szerint a kormánynak és Orbán Viktor kormányfőnek a folyamatos háborúzás helyett inkább kormányoznia kellene, az országnak pedig tábornokok helyett miniszterekre van szüksége - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja.
Az MSZP szerint nevetséges, hogy a miniszterelnök a vasárnapi munkavégzést tartja az ország egyik legsúlyosabb problémájának.
A szocialisták szerint elfogadhatatlan, hogy az egygyermekesek esetében a családi pótlék folyósítását három év után ahhoz kössék, hogy a család még egy gyermeket vállaljon.
A kormány az elmúlt évben fordított Robin Hood-ot játszott – ezt mondta ma Szekeres Imre a Klubrádióban. Szerinte ez az egykulcsos adó bevezetéséből egyértelműen látszik.
Visszahívta a szocialista bizottsági tagokat a dombóvári Fidesz. A többségi Fidesz-frakció döntését politikai zsarolásnak nevezte Szabó Loránd független polgármester.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt jelentette be, hogy öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről. Szanyi Tibor szerint a kormányzati bejelentéseket óvatosan kell kezelni, a Jobbik szerint csak látszatintézkedés a kormányzati csomag. Az LMP szerint az árfolyamgát bevezetésével a kormány az utódja nyakába varrja a devizahitelesek problémáját.
Az Országgyűlés elnöke nem fogadta el az MSZP és az LMP frakcióvezetőjének igazolását arról, hogy képviselőcsoportjuk tagjai igazoltan maradtak távol az alkotmányozás időszakában a parlamenti szavazásoktól. Az LMP tisztában volt a következményekkel, az MSZP szerint kicsinyes bosszú volt a lépés, a Jobbik pedig porhintésnek tartja a házelnök lépését.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában beszélt az MSZP-n belüli konfliktusokról és azok feloldásáról.
A fővárosi MSZP állítja: ha a Fidesz kiépíti az általa elképzelt új önkormányzati rendszert, akkor Budapestnek semmilyen gazdasági vagy döntési önállósága nem marad, mert a kormányhivatalon keresztül a várost bármikor el lehet lehetetleníteni.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy állítsa le embertelen kampányát, amellyel arra biztatják a gyermeküket vállalni nem akaró vagy nem tudó leendő szülőket: az abortusz helyett az örökbeadást válasszák; erről Kormos Kata, az MSZP szóvivője beszélt vasárnap Budapesten.