Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra vonatkozó javaslatát, hogy az Országgyűlés kétharmados törvényben rögzítse az egy kulcsos, legfeljebb 16 százalékos személyi jövedelemadót.
Az MSZP szerint az egykulcsos szja a gazdagok javára érinti hátrányosan a társadalom szerényebb jövedelemmel rendelkező rétegét, a becsületesen dolgozó emberek pedig sok esetben a kompenzáció mellett is rosszabbul járnak. Az ellenzéki párt politikusa ezért felszólítja a kormányt, hogy vesse el az adótörvény kétharmados védelmének ötletét, és dolgozzon ki egy olyan igazságos adórendszert, amellyel valóban jól járnak az emberek. Katona Tamás szerint a kabinet ehhez segítséget találhat a szocialisták által korábban benyújtott adótörvény-javaslatában is.
Katona Tamás, a szocialista párt elnökségi tagja a tárcavezető fn.hu-nak adott interjújára reagálva hangsúlyozza: a Fidesz egy ilyen lépéssel "világossá tenné, hogy nem hajlandó változtatni az igazságtalan adórendszeren, és nem ad esélyt a szegényeknek tisztességes megélhetésre".
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.