Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A szocialisták szerint elfogadhatatlan, hogy az egygyermekesek esetében a családi pótlék folyósítását három év után ahhoz kössék, hogy a család még egy gyermeket vállaljon.
Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja kedden sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a családháló.hu internetes portál a hétvégén kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva közölte: a KDNP-ben készülő sarkalatos törvény szövegezésekor felvetődött, hogy külföldi mintára a családi pótlék a gyermek születése után csak bizonyos ideig (akár 3-5 évig) járjon, s ezt követően kizárólag akkor részesüljön ilyen támogatásban a család, ha újabb baba születik. Ezt azzal indokolnák, hogy egy kétkeresős család komolyabb erőfeszítés nélkül el tud tartani egy gyermeket - írta a portál.
Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a családi pótlék lényege, hogy az állam minden gyermeket egyformán fontosnak tart. Kitért arra, egy kétkeresős, egy gyermeket nevelő család esetében - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - a múlt évben havonta 180 ezer forint volt szükséges a tisztes megélhetéshez, így a dolgozó szegények boldogulásában a családi pótléknak is nagy a szerepe. Kiemelte azt is, hogy a gyerekek fele a társadalom alsó három jövedelmi tizedéhez tartozó családban nevelkedik.
Korózs Lajos nehezményezte azt is, hogy szavai szerint a kormány a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció alapján a most 28.500 forintos, a különböző állami transzferek kiszámításának alapját képező minimálnyugdíj összegét 12 ezer forintra csökkentené.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.