Kiknek az arcát szeretik a pártok?
Szívesen adnak arcot programjuknak, pártjuknak, értékeinek a politikusok, s választanak ehhez történelmi személyiséget. Mindez azonban leginkább nekik fontos, nem választóiknak.
Szívesen adnak arcot programjuknak, pártjuknak, értékeinek a politikusok, s választanak ehhez történelmi személyiséget. Mindez azonban leginkább nekik fontos, nem választóiknak.
Részországgyűléseket tart szerdától az MSZP a helyi közösségekkel és a választópolgárokkal való aktívabb kapcsolattartás érdekében - közölte Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után újságírókkal.
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy vessen véget a cigányság elleni izgatásnak és kirekesztésnek.
Az MSZP szerint a sajtóban megszellőztetett botrányos ügyei miatt távoznia kell a magyar közéletből Lázár János fideszes frakcióvezetőnek, Orbán Viktor kormányfőnek és Schmitt Pál köztársasági elnöknek is.
"A Fidesz pártkatonaként kezeli a megfigyeléssel fenyegetett, és indoklás nélküli kirúgással az utcára tehető köztisztviselőket, akik nem a köztársaság érdekeit tartják szem előtt, hanem a párt igényeit hajtják végre" - mondta Nyakó István.
A Fidesz frakció szóvivője, Krakkó Ákos azt mondta, hogy személyes érintettsége miatt Lázár Jánost is el kell érnie, de egyelőre ez nem sikerült.
A következő hetekben az MSZP-frakció csak a napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések alatt lesz jelen a parlamentben, egyébként kivonulnak az ülésteremből.
Azért nyújtják be a korábbi, a kórházak integrációjára épülő modellt, hogy segítsenek a város vezetőinek "kimozdulni" a döntésképtelen helyzetből.
A Belügyminisztériumnál elrendelt 35 milliárd forintos zárolás miatt a rendőrség a működőképesség határára sodródott a szocialisták szerint.
"Settenkedve emelt távhőárat a Fidesz Miskolcon": az önkormányzat városgazdálkodási és -üzemeltetési bizottsága pénteken délután rendkívüli napirendi pontként megtárgyalta és elfogadta azt a Kriza Ákos polgármester által jegyzett előterjesztést, melynek alapján március 31-ével a távhőszolgáltatás hődíja 4 százalékkal, a vízfelmelegítés díja pedig 3 százalékkal emelkedik - írja közleményében a város egyik szocialista képviselője.
A Terrorelhárítási Központnak juttatott újabb 800 millió forint megegyezik azzal az összeggel, amely a Pest megyei gyermekétkeztetési kasszából hiányzik - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken sajtótájékoztatón.
Az MSZP szerint avítt szemléletű, kidolgozatlan és ellentmondásos a kormánypártok alkotmánytervezete. Ezt Bárándy Gergely országgyűlési képviselő mondta újságíróknak pénteken azután, hogy a szocialista párt elnöksége megvitatta a javaslatot. Mesterházy Attila a tájékoztatón arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP alaptörvény-koncepciója csorbítja a szociális jogokat, sérti a magánélet szentségét és korlátozza az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét.
Az MSZP szerint úgy fest, a Fidesz meg akarja spórolni a bentlakásos szociális intézmények fenntartására fordított 1400 milliárd forintot, azaz nem akar részt venni többek között az idősekről való gondoskodásban.
Továbbra sem áll kötélnek az MSZP és az LMP: noha a Fidesz és KDNP frakciók március 14-én benyújtották az ország alaptörvényének tervezetét az Országgyűléshez, annak jövő héten kezdődő vitájában nem kívánnak részt venni. De vajon a döntésük megalapozott? - tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor politikai elemző a Méltányosság-blogon.
Az MSZP egyebek között azt kérdezi a kormánytól, hogy milyen forrásból származott a március 15-én "tapsolóknak" feketén kifizetett összeg.
Az MSZP szerint a miniszterelnöki szóvivő havi jövedelme bőven meghaladja a kétmillió forintot, "így hónapról hónapra beveri a fejét a közszférában bevezetett bérplafonba".
A szocialisták szerint a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása azt bizonyítja, hogy megbukott a költségvetés. Úgy vélik, Matolcsy Györgynek abba kellene hagyni a kísérletezgetést és távoznia kellene a Nemzetgazdasági Minisztérium éléről.
A kormány szerint a növekvő üzemanyag árakkal kapcsolatos problémát adópolitikával nem lehet megoldani - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának szerdai ülésén, amelyen a kormány és a bizottság elutasította az MSZP-nek az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó mérséklését javasló a törvénymódosítását
Március idusán, a forradalomra emlékezve mi sem jellemezhette volna jobban a magyar társadalom, s ezen belül a baloldal állapotát, mint a gyöngyöspatai események kapcsán kirobbant Szanyi-ügy, s az arra adott válaszok, illetve hallgatások.
Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak közös erővel, a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni. Ha ez sikerül, az alkotmányos puccs el fog bukni - mondta az MSZP elnöke pártja ünnepi rendezvényén kedden a Pilvax közben. A rendezvényen jelen volt Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is.