Waterloo után: ki hisz még Orbánnak?
Egy ország élén nem állhat olyan ember, aki környezetével együtt mást mond délelőtt, s mást délután. Az is rossz, ha törvényjavaslatok és előkészítetlen tervezetek kapcsán kormányon és frakción belül úgy vitatkoznak, alkudoznak, szavaznak – véleményüket akár óránként változtatva – társadalmi csoportok, gazdasági ágazatok, régiók sorsáról, mintha azok egy össznépi társasjáték leüthető, kicserélhető bábui volnának. Ez a politika és politikusi magatartás most a csőd szélére juttatott minket, s itt az ideje a konzekvenciák levonásának. Voltak már miniszterelnökök ebben az országban, akik ilyen helyzetben tudták, mit kell cselekedni.