#MTVA

Letette miniszteri esküjét Rogán
 

Letette miniszteri esküjét Rogán

A parlament ma kezdődő kéthetes ülésén tette le miniszteri esküjét az általános politikai koordinációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésére kinevezett Rogán Antal. Lázár János nem volt jelen az eseményen. Szijjártó szerint az új veszély nyugatról jön, a kötelező kvótarendszer képében, Orbán Viktor pedig az állami földvagyon értékesítéséről azt mondta, a földet a gazdáknak kell adni. A Jobbik képviselői felszólalásaikban rendre a Fidesz korrupciós ügyeit firtatták, válaszul Tállai András államtitkár lehazaárulózta Kovács Bélát.

hvg.hu hvg.hu

Segít az állam, nem kell hitelekkel bajlódnia a közmédiának
 

Segít az állam, nem kell hitelekkel bajlódnia a közmédiának

Az állam átvállalja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 35,57 milliárd forint tőkeösszegű ingatlanfinanszírozási és 11,57 milliárd forint összegű forgóeszközhitelét. Évi kilencmilliárdos tehertől szabadítják meg így a közmédiát, amely cserébe visszaadja az állam egyebek mellett a rádiószékházat vagy a Duna Televízió egykori székházát – derül ki a hétfői Világgazdaságból. Elvileg az állam is jól járhat, mert a visszaadott ingatlanokból bevétele lehet.

hvg.hu hvg.hu


A Betyársereg kottájából olvas a Híradó?
 

A Betyársereg kottájából olvas a Híradó?

Hosszú napokon át a menekültek által eldobott telefonokon tárolt képi felvételekkel keltett hangulatot a köztévé Híradója. Az erősen spekulatív végtermék jogilag és médiaetikailag is támadható, bizonyító ereje eljárási szempontból megkérdőjelezhető. Nem alkalmasak semmi többre, mint a nézők manipulálására.

Dercsényi Dávid - Gergely Zsófia Dercsényi Dávid - Gergely Zsófia









Veiszer Alinda: Van feketelistám, de nagyon rövid
 

Veiszer Alinda: Van feketelistám, de nagyon rövid

Az Este, a Kultúrház és a Záróra című műsorok egykori műsorvezető-riportere 2011-ben ment szülési szabadságra a köztévétől, de 2012-es visszatérése után már nem kapott munkát az MTVA-tól. Emiatt azóta is maradt benne sérelem és értetlenség, de a HírTV-n keddtől hetente négy alkalommal futó, közéleti-kulturális műsorától részben azt is várja, hogy csalódottsága végleg elmúlik. – Veiszer Alindával az újságírói pálya nehézségeiről, a HírTV-s leigazolás hátteréről és a hamarosan induló műsoráról beszélgettünk.

Hercsel Adél Hercsel Adél




500 millióért taxizhatnak az MTVA-sok
 

500 millióért taxizhatnak az MTVA-sok

A korábbi keretösszeg duplájáért, nettó 500 millió forintért szerez be taxiszolgáltatást az MTVA dolgozói, vendégei szállítására. Hiába indítottak új csatornákat, az alkalmazottak létszáma nem változott jelentősen az előző taxis közbeszerzés kiírása óta.

unknown unknown

 

"Ki fogja nézni, a Putyin?" – Orosz híradót indíthat az M1

Hamarosan orosz nyelven is sugározhat híreket a tavasszal hírcsatornává fazonírozott M1, bár egyelőre nem tudni, mi az üzenete, és mégis ki fogja nézni késő éjjel az új hírblokkot. Az információt hivatalosan nem erősítették meg, de úgy tudjuk, már próbafelvétel is volt. A köztévé dolgozóit azért mostanság jobban foglalkoztatja, hogy a "migráns"-válság miatt a szokásosnál is jobban vigyázni kell a nyelvükre, és hogy megszűntek a korábbi pótlékaik.


A 80 milliárd sem elég a közmédiának
 

A 80 milliárd sem elég a közmédiának

Finanszírozási gondokkal küzd az évi 80 milliárd forintból működő MTVA, ez is hozzájárult ahhoz, hogy Szabó László Zsolt vezérigazgató augusztus elején távozott – értesült a Népszabadság. Az M1 és az M4 viszi a pénzt a leginkább. A közmédia vezetésének most az a terve, hogy hitelei kiváltására rásózza az államkincstárra nagy értékű ingatlanjai egy részét.

hvg.hu hvg.hu