Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az állam átvállalja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 35,57 milliárd forint tőkeösszegű ingatlanfinanszírozási és 11,57 milliárd forint összegű forgóeszközhitelét. Évi kilencmilliárdos tehertől szabadítják meg így a közmédiát, amely cserébe visszaadja az állam egyebek mellett a rádiószékházat vagy a Duna Televízió egykori székházát – derül ki a hétfői Világgazdaságból. Elvileg az állam is jól járhat, mert a visszaadott ingatlanokból bevétele lehet.
A közmédia konszolidálásáról szóló kormányhatározat már megvan, már csak a 2015-ös központi költségvetésről szóló törvény módosítása van hátra, ami november közepén várható. lehet majd megállapodni a hitelezőkkel az MTVA hitelének állami átvállalásáról, illetve az érintett ingatlanok visszaadásáról – olvasható a cikkben.
A hitelek átvállalásával kilencmilliárd forinttal csökkenne a közmédia éves kiadása, ennyit tesznek ki ugyanis a tőke- és kamatterhek.
A hitel átvállalásáról szóló kormányhatározat szerint az érintett épületek a vagyonkezelőhöz kerülnek vissza. Ingatlanértékesítés itt nem történik majd, így bevétele sem keletkezik ebből az MTVA. A hitelátvállalás sem jelent önmagában a költségvetésnek pénzforgalmi műveletet, és a költségvetés kiadási oldalát sem növeli, vagyis nincs mit ellentételezni. Az állam viszont jól járhat, ha valamelyik épületet eladják vagy bérbe adják később.
Visszaadják az államnak a tervek szerint a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt épületegyüttesét és a Duna Televízió volt székháza a Mészáros utcában. Az üresen álló ingatlanokat folyamatosan hirdetik, illetve pályáztatják, ezek között fővárosiak és vidékiek egyaránt vannak, összesen tizenöt darab.
Az MTVA minden évben felbecsülteti ingatlanja értékét, az utolsó értékbecslés 2015. január 21-én készült. A teljes ingatlanportfóliójának összértéke 15 milliárd forint volt – írja a lap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Az Astronomer közleményében azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben.