Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Atlétikai Szövetség

Tiszóczi Roland hvg360

Deutsch Tamásnak csak mellékesből bejön évi 18 millió: egyre jobban megy az EP-képviselő ügyvédi praxisa

Deutsch Tamás egyéni ügyvédként úgy is majdnem megháromszorozta – és ezzel másfél millió forintra növelte – havi extra bevételét, hogy európai parlamenti képviselősége mellett saját állítása szerint is csupán akkor foglalkozik ügyvédi munkával, amikor ideje engedi. A magyar EP-képviselők közül az övénél több mellékjövedelme csak egynek van.

MTI Sport

Lemondott a MASZ elnöke

Lemondott, de újra jelöltei magát a Magyar Atlétikai Szövetség elnökeként Gyulai Miklós.

MTI Sport

Felülvizsgálhatják Kővágó doppingügyét

Van lehetőség a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kétéves eltiltásáról hozott döntés felülvizsgálatára a diszkoszvető Kővágó Zoltán ügyében, ám ez mindenképpen hónapokat vesz igénybe – véli Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára.

hvg.hu Itthon

Az állami sportközpont nem kapott a spórolási lehetőségen

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy elmaradhat az összes idei fedett pályás atlétikai bajnokság, mert a Syma Csarnok mellett felállított sátor pályája nem alkalmas verseny rendezésére. Ugyanakkor a hvg.hu úgy tudja, több mint fél évvel ezelőtt elkezdődtek a tárgyalások a Syma és a Nemzeti Sportközpontok (NSK) között, de utóbbi nem reagált a Syma ajánlatára.

MTI Sport

A pálya miatt lefújhatják az atlétikai bajnokságokat

Elmaradhat az összes idei fedettpályás atlétikai bajnokság, mivel a Syma Csarnok mellett felállított sátor pályája nem alkalmas versenyrendezésre - mondta Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke.

MTI Sport

Meghalt Schulek Ágoston

Rövid betegség után, 68 éves korában elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség egykori alelnöke – közölte a család vasárnap.

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a  magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

Újabb járvány jelent meg a szomszédban, a magyar gazdák miniszteri üzenetet kaptak

A címlapról ajánljuk