Pontokba szedte az orvosi kamara, mit tehetünk a járvány terjedése ellen
A szakmai szervezet nem győzi hangsúlyozni az oltás és az egyéni védekezési formák fontosságát.
A szakmai szervezet nem győzi hangsúlyozni az oltás és az egyéni védekezési formák fontosságát.
A koronavírus-járvány csak rontott a pszichiátriai ellátás amúgy is labilis helyzetén, azonnali beavatkozásra volna szükség a Magyar Orvosi Kamara szerint.
Semmi szükség sem volt a Magyar Orvosi Kamara szerint arra, hogy a hálapénz elfogadásával gyanúsított orvosokat bilincsben vezessék el.
A MOK közleményében olyan egészségügyi dolgozókról is ír, akik tévhiteket terjesztenek a járványról.
A kamara közvélemény-kutatásából az is kiderült, hogy tisztán egészségügyi szolgálati jogviszonyban csak az orvosok fele dolgozik.
„A díjakat úgy kell megállapítani, hogy elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe” – mondta az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese.
Lénárd Rita szerint az oltottaknak is érdemes felvenniük a maszkot, ha vásárolnak, moziznak vagy tömegközlekednek.
A delta variáns gyors terjedésének veszélyére figyelmeztet a szakmai szervezet.
Az orvoskamara szerint az elmúlt 70 évben annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy a tiltás nem elegendő.
Az erőforrásbeli problémák mellett gondokat okoz a terület nem megfelelő finanszírozása, és hogy gyenge a lobbiereje.
A MOK szerint eddig is volt már kötelező oltás, például Hepatitis B ellen.
Az orvoskamara elnöke szerint ha nem sikerült rendezni az orvosok ügyeleti díjait, pályaelhagyás, szétesés következhet.
Politikai harcok is állhatnak az egészségügyi szakmai kollégiumok vezetőinek küldött minisztériumi körlevélben – állítják egészségügyi források. Miközben Pintér Sándor belügyminiszter kezében egyre nagyobb hatalom koncentrálódik, Kásler Miklós is szeretné visszaszerezni a döntési jogát, ehhez azonban nem a legjobb módszert választotta, sőt még a miniszterhez lojális érintettek is meglehetősen hűvösen fogadták az Emmi utasítását.
A Magyar Orvosi Kamara örül, hogy a kormány hosszú idő után hozzá akar látni az ellátórendszer szerkezetének meghatározásához, de ha már ennyit vártak, akkor pár héten már nem múlik semmi.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a büntető-kényszerítő szándékon kívül nehéz mással magyarázni, hogy akik nem írták alá a szolgálati munkaszerződést, azok csupán 1–3 havi bérüket kapják meg végkielégítésként.
Svéd Tamás szerint ahhoz, hogy az egészségügy némi levegőhöz jusson, később kellett volt enyhíteni a korlátozásokon.