#Magyarország


Súlyos magyar-ukrán sportdiplomáciai blamázs
 

Súlyos magyar-ukrán sportdiplomáciai blamázs

Az ukrán FC Time Lviv teremlabdarúgó-csapat vezetői azt állítják, hogy Magyarország ungvári külképviseletén megalázó módon utasították vissza a szurkolók vízumkérelmét, akik a Szerbiában rendezendő UEFA Futsal Bajnokság csoportmérkőzéseire szerették volna elkísérni a csapatot - tudatták szerdán a vezető ukrán sajtóorgánumok. A botrányos eset országos ellenszenvet válthat ki Ukrajnában Magyarországgal szemben.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH



Ügynökfilmet forgat a Terézanyu rendezője
 

Ügynökfilmet forgat a Terézanyu rendezője

Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella főszereplésével készül Bergendy Péter filmrendező új filmje, A vizsga, amelynek esti felvételeit a napokban forgatják a főváros VIII. kerületében.

MTI MTI

Izrael ügyében a lelkiismeretük szerint szavaztak az LMP képviselői
 

Izrael ügyében a lelkiismeretük szerint szavaztak az LMP képviselői

Mint a Magyar Távirati Iroda nyomán annak idején beszámoltunk róla, november 8-án ritka parázs vitának adott helyt a Parlament. A vita tárgya Izrael és az Európai Unió közti társulás, egészen pontosan „az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetése” volt. A Jobbik – szokásához híven – tömény zsidózással múlatta az időt, az igazán érdekes viszont a Lehet Más a Politika viselkedése volt.

Szegő Péter Szegő Péter



S&P:
 

S&P: "bukott angyal" lehet Magyarország

Továbbra is Magyarország a "bukott angyallá" válástól - vagyis a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztésétől - veszélyeztetett legnagyobb egyéni adós az érintett adósságállomány alapján a Standard & Poor's által kockázati besorolással ellátott kereskedelmi és szuverén adósok között - áll a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítőjének Londonban kiadott havi összesítésében.

MTI MTI



Erdélyi Krónika: „Alföldi olajat öntött a tűzre”
 

Erdélyi Krónika: „Alföldi olajat öntött a tűzre”

A közös történelmi sérelmek állandó felemlegetése sehová sem vezet, a nemzeti érzelmek félresöprése azonban több mint tévedés - írja csütörtöki számában az erdélyi Krónika azzal kapcsolatosan, hogy Alföldi Róbert felajánlotta a Nemzeti Színházat a román nemzeti ünnep megrendezésének budapesti színhelyéül, erről egyébként a román napilapok egyelőre csak hírt adtak ezen a napon.

MTI MTI

Az IMF szerint Magyarországnak szerkezeti reformokra van szüksége
 

Az IMF szerint Magyarországnak szerkezeti reformokra van szüksége

dvözlendő Magyarország elkötelezettsége a jövő évi 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány mellett, de szükség van szerkezeti reformokra a deficit alacsony szinten tartása céljából - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének a vezetője szerdán a Corvinus Egyetemen.

MTI MTI

Összeomolhat a magyar taxipiac
 

Összeomolhat a magyar taxipiac

Az összeomlás közelébe került a magyar taxipiac, a helyzeten csak állami beavatkozással lehetne változtatni – mondta Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési tagozat taxis szekciójának elnöke szerdán Szegeden.

MTI MTI




Amerikai ügynök ejtett csapdába Pesten két kínait?
 

Amerikai ügynök ejtett csapdába Pesten két kínait?

Páros a megtévesztés hálójában címmel érzelmi húrokat pengető, részletes beszámolót közöl a magyarországi börtönben sorsára váró két kínai állampolgár helyzetéről a hétvégi China Daily (CD) című angol nyelvű napilap, címlapján figyelemfelkeltő részletet kiemelve az írásból.

MTI MTI


Sokkal kevesebb új borra számíthatunk az idén
 

Sokkal kevesebb új borra számíthatunk az idén

Az idén legalább 800 ezer hektoliterrel kevesebb must kerülhet a borospincékbe Magyarországon, mint tavaly – közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára csütörtökön az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szőlészeti és borászati albizottságával.

MTI MTI