„Valóra vált egy álom” – Enzo Ferrari háza elől jelentkezett Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok szerint új korszak nyílik az olasz csapat történetében.
A hétszeres világbajnok szerint új korszak nyílik az olasz csapat történetében.
Mondjuk, ki tudna így aludni?
A minden korábbinál több új autót értékesítő olasz márkánál már 50 százalék feletti a részben elektromos hajtású modellek részesedése.
A korábbi tulajdonosát alaposan lekörözte a maranellói autógyártó.
Közel nyolcezer dollár még neki is sok volt.
Ez a legszebb Ferrari a mostani kínálatban?
Az olasz alakulat leleplezte idei autóját, mely a reményeik szerint a korábbiaknál jobban megszorongatja majd Hamilton új Mercedesét.
Néhány hónapja volt hír, hogy visszatérhet a jelenlegi legklasszikusabb Ferrari, a 250 GTO egy mai változatban. Olyan cégek áltak már az ötlet mögé, mint a Pirelli. Most egy dizájnercég tervezgette a külsejét is.
Gordon Ramsay egész biztosan ott van a világ három leghíresebb szakácsa közt. Ennek köszönhetően és, hogy elég ügyes vállalkozó is, mára jelentős Ferrari gyűjteménnyel is rendelkezik.
Kevesebb munka, nagyobb prémium: úgy tűnik, hogy mostanában minden eddiginél kifizetődőbb gyári dolgozónak lenni a Ferrarinál.
Legkülönlegesebb járgányait mutatja be saját múzeumában a Ferrari Maranellóban annak apropóján, hogy a Genfi Autószalonon lerántották a leplet a korona gyémántjáról, a LaFerrariról. Az ismert olasz autóipari fotósguru, Marchettino nemrégiben a helyszínen járt és különleges videófelvételeket készített, így bárki megszemlélheti a tárlatot.