Oroszország Elon Muskkal tárgyalna a Mars-misszióról
Kirill Dmitrijev arról beszélt, hogy a SpaceX vezetőjével szeretne együttműködni a Roszkoszmosz és a Roszatom is.
Kirill Dmitrijev arról beszélt, hogy a SpaceX vezetőjével szeretne együttműködni a Roszkoszmosz és a Roszatom is.
A Mars kolonizálásához muszáj lesz kitalálni, milyen védelemben részesülnek a bolygóra utazó első emberek, mivel egy új kutatás szerint jelentős sugárterhelésnek lesznek kitéve.
Messze van még, mire a Marson is indítóállomások települnek, de biztos, hogy ebbe az irányba tartunk – legalábbis Elon Musk legújabb bejegyzése alapján.
Egy olasz étterem sem nyitott ki a vörös bolygón, az ott talált, tésztaszerű objektum emberi tevékenység eredménye.
A kutatóknak arra is van tervük, hogyan látogassák meg a Mars-járók által nehezen felderíthető helyeket a vörös bolygón.
A kutatók hosszabb ideje vizsgálják, milyen anyagokat lehetne felhasználni a marsi bázisok építéséhez. A lehetőségek köre most egy új elmélettel bővült.
A SpaceX milliárdos feje, Elon Musk egy interjúban arról beszélt: szeretnék elérhetővé tenni, hogy idővel bárki eljuthasson a Marsra.
A Holdra szállás 1969-ben valósult meg, a Mars felfedezése pedig 2029-ben jöhet – így látja legalábbis a SpaceX első embere.
„Kapu a Marsra” című drónvideójával igyekszik bizonyítani a SpaceX, hogy készen áll a Naprendszer meghódítására. Gigantikus űrhajójukat akár még idén tesztelhetik Föld körüli pályán, de még több csatát meg kell vívnia Elon Musknak, mielőtt célba vehetné a Holdat és a Marsot.
A jövő űrhajósai nemcsak a Holdra, hanem a Marsra is eljuthatnak. Utóbbi planétán viszont nagy kérdés, hol, milyen körülmények között fognak élni és kutatni. Egy építésziroda már tudja, az ötletet pedig a NASA is támogatja.
Az orosz elnök Szergej Koroljov szovjet rakétamérnökhöz hasonlította a világ leggazdagabb emberét.
Mars-misszió szimulációján vett részt négy önkéntes – a Földön. A küldetést a NASA szervezte, és 45 napon át tartott a Johnson Űrközpontban berendezett, 650 négyzetméteres helyszínen.
Egy évig élhet szimulált marsi körülmények között négy önkéntes. A feladatra bárki jelentkezhet, amennyiben eleget tesz a NASA követelményeinek – és elfogadja, hogy ez bizony komoly tudományos munka is egyben.
Könnyedén alkalmazkodhatnak a marsi körülményekhez a földi baktériumok, melyek a vörös bolygót kolonizáló űrhajósokra is veszélyt jelenthetnének – írják kutatók a kozmikus potyautasokról szóló friss tanulmányukban.
A Mars-misszióról, a mesterséges intelligenciáról és a koronavírus-járvány alatti, őt érintő összeesküvés-elméletekről is beszélt Bill Gates egy friss interjúban. Azt is elmondta, hogy mivel foglalkozik most.
A hosszú jogi csatározás és engedélyeztetés után néhány héten belül megtörténik, amire Elon Musk évek óta vár: felszáll a Starship.
A NASA ismertette első terveit a Mars meghódításával kapcsolatban. 30 napos missziót terveznek.
A Pythom Space emberei minden létező biztonsági szabályt figyelmen kívül hagytak a munka hevében.
Az orosz–ukrán háború miatt vajmi kevés az esélye, hogy az így is csúszásban lévő, európai-orosz koordinálású ExoMars-küldetés megvalósuljon idén – legalábbis ez most az Európai Űrügynökség (ESA) álláspontja.
A lézertechnika ott is kamatoztathatónak tűnik, ahol sokan egyáltalán nem számítanának rá: az űrutazás területén.