Jól sült el a McDonald's harmadik negyedéve
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a McDonald's negyedéves profitja, de a forgalma minimálisan kisebb lett a becsültnél.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a McDonald's negyedéves profitja, de a forgalma minimálisan kisebb lett a becsültnél.
A KFC nyitotta a legtöbb új junk food boltot az USA-n kívül, megelőzve a Subway-t és a McDonald's-ot. A magyarországi versenyt is a rántottcsirkés gyorsétterem hálózat nyerte.
Fojtogató gáz miatt többen rosszul lettek pénteken este egy székesfehérvári gyorsétteremben. A friss levegőn mindenki jobban lett, senkit nem kellett kórházba szállítani – értesült a HavariaPress.
A McDonald's hamburgerláncénál 40 százalékkal alacsonyabb zsiradéktartalmú és 30 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazó hasábburgonyával igyekszik magához áthódítani riválisának híveit a Burger King.
A fiatalokat és a nyugdíjasokat akarta megnyerni a Bábolnai Állami Gazdaság 1988-ban, az első magyarországi McDonald’s étterem megnyitásával. A társaság igazgatója akkor úgy fogalmazott, hogy „olcsó és jó étkeztetésre számítunk”. A nyitás napján a Váci utcában kígyózott a sor az akciós, 43 forintos óriáshamburgerért – írja a Városszíve blog.
Ahogy arról már korábban is írtunk, Amerikában hónapok óta sztrájkolnak a gyorséttermi dolgozók, mert túl alacsonynak találják az órabérüket.
Penészes volt azt a hamburger, amelyet a békéscsabai McDonald's-ban kapott az egyik vendég – írja az Index. Az ételről fotót készítettek, majd visszavitték. A cég kommunikációs vezetője szerint a hamburgert független laboratóriumi vizsgálatra viszik.
Lóval állított be egy nő egy brit gyorsétterembe. A vendégek kaptak némi lócitromot, a patás gazdája pedig büntetést a rendőrségtől.
A vártnál kevésbé nőtt a McDonald's negyedéves profitja és forgalma – közölt a cég hétfőn.
A McDonald's mellett idén nyitotta meg első kávézóját a Starbucks amerikai vállalat a kommunista országban, olyan márkákat követve, mint a Subway vagy a Pizza Hut.
Eléri a 37 milliárd forintot a McDonald's magyarországi beruházásainak összértéke, és 97 milliárd forint értékben vásárolt hazai beszállítóktól alapanyagot 1988 és 2012 között – tudatta a cég hétfőn azzal kapcsolatban, hogy 25 éve nyitotta meg első magyarországi gyorséttermét. A 25 év alatt volt olyan magyar fejlesztésű szendvics, amelyet más országok is felvettek az állandó termékpalettákra
Kiemelkedően teljesítettek a gyorsétteremláncok a franchise hálózatok toplistáján, vezet a Subway, de a Meki, a Burger és a KFC is az első ötben tartózkodik
Bolíviában lehúzta a rolót az összes McDonald's üzlet, mert nem volt kereslet, az ország őslakosai ugyanis teljesen elutasítják a junk foodot.
Brutális bővítést tervez a világ már jelenleg is legnagyobb gyorsétterem lánca, a Subway. A "tengeralattjáró" szendvicseiről ismert amerikai lánc az elkövetkező években Magyarországon is több új egységet tervez nyitni.
Grúzia harmadik legnagyobb városában, Batumiban nem mindennapi McDonald's étterem nyitott. A gyorsétteremnek helyet adó futurisztikus objektum benzinkút is egyben.
A világ legnagyobb gyorsétteremlánca is megérzi az euróválságot: a McDonald's legnagyobb piacán, Európában 2,4 százalékkal csökkentek az eladások idén áprilisban. Az amerikai vállalat Ázsiában sem muzsikált túl jól, ott a madárinfluenza miatti ijedtség játszott közre a csökkenő mutatókban.
Mosolykampányt hirdet az amerikai McDonald's, a dolgozókra ugyanis egyre több panasz érkezik – írja az Origo a WSJ értesüléseire hivatkozva.
A Magyarországon 10 éve reggeliztető McDonald's újrafogalmazta a reggeli junkfood reggelit, a jelek szerint sikerrel, hiszen azóta 50 millió adagot osztottak ki a gyorsétterem lánc pultjainál.
Szűkítette kínálatát a McDonald's bábolnai és tatabányai éttermében, mivel a gyorsétterem-lánc kamionjai is elakadtak, illetve a havazás miatt, munkatársaik nem tudtak műszakváltásra beérkezni
Komoly visszaélésekre derített fényt a KFC és a McDonald's csirkehús-beszállítóinál a kínai központi televízió (CCTV).