Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója
A művész 69 éves volt.
A művész 69 éves volt.
A város képviselő-testülete egyhangúlag döntött csütörtökön a következő ötéves igazgatói mandátumról.
Négy létesítménye közül a színház kettőt kénytelen bezárni.
Hogy semmi olyasmi, ami megszokott lenne, az egész biztos, pláne, ha hozzátesszük, hogy mindez egy színházban zajlik. Minden idők egyik legsikeresebb musicalje önmagában is feladja a leckét, de amit a legújabb bemutatón műveltek vele, az aztán végképp minden várakozással szembemegy.
Miután kiderült, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), a Miskolci Nemzeti Színház felajánlotta, náluk előadhatnák a beválogatott 14 előadást.
Több színházi dolgozó tesztje is pozitív lett.
A miskolci bemutatóra egészségügyi dolgozókat hívtak meg.
Szegény miskolci romacsaládból indult, 1982-ben lett a miskolci színház tagja. Láthattuk más színházakban és filmekben, Jászai Mari-díjat is kapott. Tele van energiával, hisz az emberekben, miközben aggódik a roma-magyar viszony elmérgesedése miatt. Élete a színház, és nem is kíván ezen változtatni, ettől még idén – szó szerint – berobogott érettségizni. Szegedi Dezsővel beszélgettünk.
Tehetségesek, öntudatosak, karakteresek és szépek. Cikksorozatunkban bemutatjuk azokat a huszonéves színésznőket, akikre felfigyelhettünk már filmekben vagy tévésorozatokban. Húsz feltörekvő színésznőnek szegeztük ugyanazokat a kérdéseket, és mozgóképes tapasztalataik alapján sorba rendezve mutatjuk be őket hétről hétre.
Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, a Déryné- és Aase-díjas színművészt szombaton érte a halál.
Hatvanhat évesen elhunyt Somló István színész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja - közölte a teátrum kedd este.
Bár Szinetár Dóra neccharisnyában és mély dekoltázzsal jelent meg a Miskolci Nemzeti Színház új bemutatóján, a siker elmaradt: a nézőtér igen foghíjas volt - írja a Bors.
A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.
Távoznia kell a Miskolci Nemzeti Színház éléről a teátrum igazgatójának és művészeti vezetőjének, Halasi Imrének - írta a szinhaz.hu. Kriza Ákos miskolci polgármester később kiadott közleményében nem cáfolta a lehetséges távozás hírét, de kijelentette, Halasi jelenleg is a színház direktora.