#Moldova



Moldova ellen egy éves nyeretlenségi sorozat tört meg
 

Moldova ellen egy éves nyeretlenségi sorozat tört meg

Utoljára tavaly áprilisban, a Málta felett aratott 3-0-s budapesti győzelem alkalmával szerzett legalább két gólt a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden este 2-1-re verte Moldovát az Európa-bajnoki selejtezőn, az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

MTI MTI


Érvénytelen a moldovai népszavazás
 

Érvénytelen a moldovai népszavazás

Az alacsony részvétel miatt nagy valószínűséggel érvénytelen a vasárnapi moldovai népszavazás, amely arról szólt, hogy közvetlenül az állampolgárok válasszák-e meg az ország államfőjét, vagy a parlament.

MTI MTI

Két kiló urániumot foglalt le a moldovai rendőrség
 

Két kiló urániumot foglalt le a moldovai rendőrség

Közel két kilogramm 238-as sugárzó urániumizotópot foglalt le a moldovai rendőrség csempészeknél, akik kilencmillió euróért akarták külföldön értékesíteni szerzeményüket - jelentette be kedden a moldvai belügyminisztérium szóvivője.

MTI MTI








Moldovában a kommunisták maradtak a legnagyobb párt
 

Moldovában a kommunisták maradtak a legnagyobb párt

A Moldovát 2001 óta irányító kommunista párt jelentősen visszaesett a szerdai előre hozott parlamenti választásokon: a szavazatok 76 százalékának megszámlálása után csak 45,9 százalékon áll, amivel – bár a legnagyobb politikai erő maradt – az eddigi 60 helyett mindössze 49 mandátuma lenne a 101 fős parlamentben.

MTI MTI

Belpolitikai káosz után újabb választások Moldovában
 

Belpolitikai káosz után újabb választások Moldovában

Három és fél hónappal a legutóbbi parlamenti választások után szerdán ismét az urnákhoz járulnak Moldova választópolgárai. A várhatóan szoros eredménytől függ, hogy a kis kelet-európai ország Moszkva vonzáskörében marad-e, vagy pedig közelebb kerül az Európai Unióhoz.

MTI MTI

A kommunisták állnak nyerésre Moldovában
 

A kommunisták állnak nyerésre Moldovában

Egy héttel a moldovai előre hozott parlamenti választások előtt főlényesen vezetnek a szovjet utódállamot kormányzó kommunisták a szerdán megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.

MTI MTI