Bedrogozva bukott le egy orvvadász Mosonmagyaróvár közelében
A 35 éves orvvadász udvarán egy élő, befogott vaddisznót is találtak a rendőrök, miután házkutatást tartottak a megcsípett orvvadásznál.
A 35 éves orvvadász udvarán egy élő, befogott vaddisznót is találtak a rendőrök, miután házkutatást tartottak a megcsípett orvvadásznál.
A 43 éves, mosonmagyaróvári B. Zsolt szándékosan intézte úgy a rablást, hogy lebukjon. Nem ez volt az első eset, hogy börtönbe akart kerülni.
A Rettig Hungary üzemében történt a baleset, de az elhunyt férfi egy külsős cég ügyvezetője volt.
Mosonmagyaróvár és Kimle között két autó ütközött, mindkét járműben meghalt egy-egy ember.
Elítélték a mosonmagyaróvári kórház felújítását végző szakembereket, miután három éve a felújítás során felcserélték az altatógáz és az oxigén vezetékét, ebbe pedig belehalt egy beteg.
Csaknem ötvenmillió forint volt abban a páncélszekrényben, amelyet egy Mosonmagyaróvár környéki pénzváltóból vitt el négy tolvaj tavaly októberben. A több száz kilós fémtárgyat a bűnözők elásták. Egyikük idén májusban beismerő vallomást tett, és megmutatta a rendőröknek, hol van a páncélszekrény.
Több mint 17 kilogramm marihuánát próbált Németországba juttatni egy szerb férfi, akit csütörtökön fogtak el a mosonmagyaróvári rendőrök – közölte a rendőrség péntek hajnalban.
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetben az emésztőrendszert támadó vírus miatt.
Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten kezdődő Agromash Expón a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. (Kühne Zrt.), amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
Egy anya és fia hamis papírokat íratott alá a nő haldokló lányával a kórházi ágyán, hogy megkaparintsák az ingatlanjait. A mosonmagyaróvári férfi ügyvéd volt. Az ügyészség az anya és fia mellett egy mosonmagyaróvári közjegyző ellen is vádat emelt az ügyben – közölték szerdán.
Angustopila dominikae-nek nevezte el az általa leírt, egy milliméternél kisebb csigafajt Páll-Gergely Barna mosonmagyaróvári biológus, aki jelenleg a japán Sinsu Egyetemen kutat csapatával.
Nagy durranásnak harangozták be a Szigetközi Friss Vizet, de hamar kiderült, hogy önkormányzati tulajdonban nem képes fejlődni. A mosonmagyaróvári ivóvizet palackozó társaság ugyanis nem vehet fel hitelt, a városnak pedig nincs pénze felfuttatni a márkát, ezért csődvédelembe menekült, és csak egy új befektető menthetné meg.
Nagy dobás Mosonmagyaróváron, megsegítjük a világ adócsalóit, és kiderült, hogy az adóhatóság benézett pár fontos dolgot abban az eljárásban, mely után tönkrement a Kapuvári Húsgyár. Fennforgás van a tokaji aszú körül, ja, és lehet menni Romániába vásárolni, mert ott nincs boltzár és alacsony az áfa. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Aranyérmet nyert a szénsavas és a szénsavmentes kategóriában is egy rangos nemzetközi versenyen a Szigetközi Friss Víz – jelentették be hétfőn.