Közel 500 millióért vesz szappant, kéztisztítót, fényvédőt a MÁV
A szappant szállító cég nyert korábban az adóhivatal, az Országgyűlés, a Magyar Közút tenderén is. A kéztisztítót biztosító vállalkozásnak nagyon jól jön ez a megbízás.
A szappant szállító cég nyert korábban az adóhivatal, az Országgyűlés, a Magyar Közút tenderén is. A kéztisztítót biztosító vállalkozásnak nagyon jól jön ez a megbízás.
Leállították a vasúti forgalmat Röszke és Horgos között. A sínek mellett rengeteg menekült érkezett a napokban Szerbia irányából Magyarországra. A Vasutasok Szakszervezete szerint azért volt szükség az intézkedésre, mert "nemrég menekültek dobálták meg a szerelvényeket".
Most két jelzőőr ül egy személyautóban, és amikor a mobiljuk megcsörren, kiszállnak, és egy piros tárcsával megállítják a sűrű autós forgalmat. Az egy hete átadott, alig pár perccel rövidebb utazást ígérő, tízmilliárdokból felújított Budapest–Esztergom-vasútvonalon ugyanis a fénysorompó még nem működik. Ürömnél a P+R parkoló és az állomás autóval megközelíthetetlen, gyalogosan pedig szinte értelmetlen odamenni.
Csak kedden indulhat újra mindkét vágányon a vonatközlekedés a miskolci vonalon, Isaszeg és Gödöllő között – közölte a Mávinform hétfő este.
60-80 perces késésekre kell számítaniuk az utasoknak a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon hétfő délután, Isaszeg és Gödöllő között pótlóbuszok járnak – közölte a Mávinform.
Egyelőre az 1-es terminálig lehet vonattal eljutni, majd buszra kell átszállni Ferihegy 2 eléréséhez, ám most egyre valószínűbb, hogy megvalósul a Liszt Ferenc repülőtér kötött pályás kapcsolatának megteremtése.
Kánikula van? Késnek a vonatok. Vihar jött? Késnek a vonatok. Esik a hó? Késnek a vonatok. Vagy csak úgy elszakadt a felsővezeték? Késnek a vonatok. Sokat és gyakran. Magyarországon. Az utasok érdemi tájékoztatás híján nem tudják, mi is történt, mikor indulnak valóban a szerelvények, a kalauzok meg tartják a hátukat, pedig ők sem tudnak semmit. Nálunk még attól is elveszik a pórul járt utas kedvét, hogy kártérítésért harcoljon. Németországban a vasúttársaság enni- és innivalót ad, a taxi vagy a szállás árát is állja késés vagy kimaradás esetén. Amerikában a tájékoztatás az első, nem a sunnyogás.
Csütörtöktől újra járnak a vonatok a Budapest és Esztergom között felújított teljes vasútvonalon, de a menetidő alig pár percet csökken csak. Az Index szerint alap esetben 5 percet nyernek az utasok a korábbiakhoz képet, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőnél viszont 17 perc megtakarítást ígérnek a gyorsított járatokon, vagyis csak egy részén a vonatoknak. Évekig tartott a vonal felújítása, korszerűsítése, átépítése, 44 milliárd forintba került, és még mindig nincs kész: a villamosítás még csak ezután jön.
Befejezték a helyreállítást Balatonmáriafürdőnél, szerda hajnaltól újra járhatnak a vonatok Fonyód és Balatonszentgyörgy között – közölte a MÁV. A vonatforgalom egyelőre jelentős korlátozással, szakaszosan indul meg.
Az augusztus 20-i ünnepnap és a hosszú hétvégés szabadnapok miatt változik a vonatok közlekedési rendje – közölte a MÁV kedden.
Baj volt a miskolci, illetve egri vonalon, a hibát csak estére javították ki.
A tavaly óta tartó ukrán válság és belpolitikai események hatására tovább csökkent a záhonyi térség vasúti áruforgalma, ami a MÁV 100 százalékos tulajdonában álló átrakójánál, a Záhony-Port Zrt.-nél már 2015 első felében foglalkoztatási nehézségeket okozott - közölte a vasúttársaság kedden.
Augusztus 20-tól újra lehet vonattal utazni Budapestről Esztergomba. A felújított pályán már tesztelik, az Indóház.hu szerint egy Desiro motorvonat ingázik Pilisvörösvár és Aquincum Felső között. A munkának azonban még nincs vége: sok-sok kiegészítő feladat mellett hátra van még a vonal villamosítása. Ha meglesz a felsővezeték, utána gyorsulhatnak fel jelentősen a szerelvények.
A cél az, hogy a bevándorlók minél gyorsabban, a befogadóállomásokon történt regisztrációjukat követően negyvennyolc órán belül eljussanak a számukra kijelölt menekülttáborba, Debrecenbe, Bicskére vagy Vámosszabadiba.
A mozdonyvezető porral oltó készülékkel fékezte meg a lángokat, majd az időközben helyszínre érő ceglédi tűzoltók folytatták a munkát.
Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz felújításával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken.
Tele vannak a Déli pályaudvarról induló balatoni vonatok, olvasónk fotóinak tanúsága szerint a pályaudvar zsúfolásig megtelt emberekkel.
Jelenleg egy-másfél órát késnek a vonatok egy felsővezetéki zárlat miatt, dízelmozdonyokat is be kellett állítani.
Két év alatt több mint 4,3 milliárd forintból húsz vasútállomás, illetve megállóhely újulhat meg itthon. Egyebek mellett Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás és Püspökladány állomásépületét hozzák rendbe.
A MÁV szerint túl nagy beruházás lenne egy új főpályaudvar megépításe, ezért inkább a Keleti és a Nyugati fejlesztésére koncentrálnak majd.