Közel 20 milliárdot költ a NASA egy új processzorra
Az új generációs chipet a következő űrutazásokhoz fogják használni, a teljesítménye a ma használt eszközök 100-szorosa lesz.
Az új generációs chipet a következő űrutazásokhoz fogják használni, a teljesítménye a ma használt eszközök 100-szorosa lesz.
A Jupiter holdja, az Europa jégtábláinak alja sokkal kevesebb sót tartalmazhat, mint az óceán többi része.
A Betelgeuze 2019 óta produkál különös eseményeket.
Ezúttal nem a marsi porban, hanem a Perseverance fúrótokmányánál pillantottak meg a mérnökök egy hajszálvékony tárgyat.
Egy olasz étterem sem nyitott ki a vörös bolygón, az ott talált, tésztaszerű objektum emberi tevékenység eredménye.
Az Artemis-program első részében még hús-vér utasok nélkül teszi meg Hold körüli utazását az Orion. Az űrhajó azonban így sem lesz üres.
A James Webb űrtávcső minden jel szerint megpillantott egy galaxist, benne egy szupernóvával. Az eset furcsasága, hogy a méregdrága berendezést nem éppen ilyen objektumok megfigyelésére fejlesztettek.
Egy Hosszú Menetelés-5B egy darabja a hétvégén zuhant vissza, de Kína azt sem volt hajlandó közölni, hol érhet majd földet.
A James Webb űrteleszkóp ezúttal a Jupitert vette célba.
Az univerzum 235 millió éves volt csupán, amikor egy újonnan felfedezett objektum már létezett. Ezt is a James Webb szúrta ki.
Az Ingenuity nevű marsi drón már több sikeres repülést is végrehajtott a vörös bolygón, ezért a NASA nem is állna meg egy ilyen berendezésnél. De a kis gépek másra is jók lehetnek.
Csaknem 2,8 millió dollárt fizettek egy New York-i árverésen azért a dzsekiért, amelyet Buzz Aldrin amerikai űrhajós viselt, amikor 1969-ben a Holdra lépett.
Legalábbis ezt közölték moszkvai tisztségviselők a NASA-val.
A hajtómű ahhoz a hordozórakétához tartozik, ami az Artemis I nevű misszió egyik igen fontos hozzávalója.
Hétórás űrséta után biztonságban visszatért a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Oleg Artemjev orosz és Samantha Cristoforetti olasz űrhajós – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken.
A James Webb űrteleszkóp üzembe helyezése során volt egy rövid pillanat, ami komoly pánikot eredményezett: a kutatók azt hitték, nem fog működni.
A Herbig-Haro objektumok létezéséről az 1940-es évek óta tudunk, most sikerült egy ilyet lefotóznia a Hubble-nek.
Az elkövetkező napokban több űrszikla is a Föld közelébe merészkedik, de olyan nagyon közel azért egyik sem jön.
A V404 Cygni nevű kettős rendszer része az a fekete lyuk, ami a kutatók szerint különleges „megvilágításban” részesül.
A NASA bemutatta Moonikin Campos parancsnokot, az Orion űrhajó első tesztpilótáját.