Itt az első teljes kép a 8 kilométeres aszteroidáról, amit megnézett a NASA
A Donaldjohanson aszteroidával még áprilisban találkozott a Lucy űrszonda, és rendkívül kis távolságból tudott róla felvételt készíteni.
A Donaldjohanson aszteroidával még áprilisban találkozott a Lucy űrszonda, és rendkívül kis távolságból tudott róla felvételt készíteni.
Nemrégiben még úgy tűnt, lassú halál vár a NASA minden holdi tervére, és az eddig tervezett eszközöket is kukázni kell majd. Most azonban fontos változás történt.
Ötből három marsi kommunikációs műhold is leállhat az amerikai elnök költségcsökkentési tervei miatt, ez pedig súlyosan érintheti a NASA céljait a vörös bolygón – miközben éppen bővíteni kéne ezt a hálózatot.
Már majdnem véget ért a szilárd hajtóanyagú rakéta földi tesztje, amikor előbb egy rendellenes lángcsóva jelent meg, majd robbanás történt.
Ezzel akar szélesebb közönséget elérni az amerikai űrhivatal.
Évek óta szivárog a Nemzetközi Űrállomás orosz, Zvezda modulja, ám ez most hirtelen abbamaradt. Ez jelentheti azt, hogy beváltak a hiba javítására irányuló erőfeszítések – de azt is, hogy már máshonnan szökik a levegő.
Hosszú várakozás és több halasztás után most ismét kitűztek egy dátumot az induláshoz.
Azt hitték a tudósok, hogy valami újat fedeztek fel, amikor egy erős rádióimpulzust észleltek az űrből – kiderült azonban, hogy a szokatlan jel egy bő fél évszázada tönkrement műholdtól érkezett.
Az emberiség történetének első olyan eszköze lehet a Voyager–1 űrszonda, ami eléri a Földtől az 1 fénynap távolságot.
Az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében a NASA – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat. Egyelőre nincs új időpont.
Az Apollo–10 legénysége 1969. május 26-án soha nem látott sebességgel száguldott a Föld felé. Ember azóta sem utazott olyan gyorsan, mint Thomas Stafford, John Young és Eugene Cernan.
Egyelőre nem tudni, mikor indulhat el az űrbe a második magyar űrhajós.
Lakat kerül a NASA számos közösségimédia-oldalára, köztük több fontos misszióéra is. Bár ezt igyekeznek racionalizálásként tálalni, a lépéssel épp az a típusú tudománykommunikáció szenvedhet csorbát, amely eddig népszerűvé tette az egyes NASA-missziókat.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) sorsa megpecsételődni látszik. Miközben az amerikai kormány 24 százalékkal csökkentené az ISS-re fordítható összeget, Donald Trump már azzal fenyegetőzik, hogy felmondja a SpaceX-szel kötött szerződéseket.
A Fehér Ház korábban Jared Isaacmant szerette volna a NASA igazgatói székében látni, Donald Trump azonban bejelentette, nem támogatják tovább a megválasztását. A döntés hátterében Elon Musk állhat.
Az új tervek szerint Kapu Tibor június 10-én indulhat el a Nemzetközi Űrállomásra.
A NASA Mars-járója, a Perseverance még március 1-jén fordította egyik kameráját a hajnali égbolt felé, az eredmény pedig lenyűgöző lett.
Nyomáscsökkenést észleltek a NASA Psyché űrszondájának üzemanyagrendszerében, de szerencsére az amerikai űrügynökség mérnökei meg tudták oldani a problémát.
“Kihalási szintű eseménynek” minősítette a Planetary Society a NASA most részletezett költségvetését.