Sikerült a bolygóvédelmi teszt: a NASA szondája arrébb lökött egy nagyobb aszteroidát
A NASA hivatalos közleményben erősítette meg, hogy sikerrel végződött a DART-misszió: szondájuk megváltoztatta a Dimorphos nevű égitest pályáját.
A NASA hivatalos közleményben erősítette meg, hogy sikerrel végződött a DART-misszió: szondájuk megváltoztatta a Dimorphos nevű égitest pályáját.
A NASA-t gyakran kritizálják, amiért rengeteget költ űrmissziókra és űrtechnológiákra. Sokan közülük viszont nem tudják, hogy e megoldásoknak a Földön is nagy hasznuk lehet.
Az eszköz a levegőből fogja felfedezni a Titánt, de csak sokára: az érkezése 2034-ben várható.
Sok tudós vallja, hogy az embernek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát, de együttlét nélkül erre aligha van esély. Márpedig ez az, amit egyáltalán nem ajánlanak az űrhajósoknak.
A SpinLaunch nevű szerkezet az indítani kívánt eszközt úgy forgatja meg, mint egy centrifuga, majd a kellő sebesség elérése után útnak indítja.
A tudósok még vizsgálják, pontosan milyen hatása volt az űrszondának arra az aszteroidára, aminek szeptember végén ütközött neki, de az már biztos, hogy egy jókora adag törmelék szabadult ki belőle.
Novemberre halasztják az Orion űrhajó többször meghiúsult tesztrepülését.
A Juno nevű űrszonda évek óta vizsgálja a Jupitert, ami fontos adatokhoz juttatja a tudósokat. Ennek eredménye az alábbi, a bolygó felhőzetével kapcsolatos modell is.
Ritkán örülnek az emberek annak, hogy ha lezuhan és megsemmisül egy űrszonda, a NASA DART-missziója azonban kivételt képez.
A témában kiadott képek is elég látványosak, de a videó, amit az ATLAS-rendszer segítségével rögzítettek, sokkal beszédesebb. A NASA szerint új korszakba lépett az emberiség.
Az űrből egészen más képet fest a Florida felé tartó Ian hurrikán.
A Google a NASA-val összeállva ünnepli a DART-program sikerét, és az űrkutatás legfrissebb eredményeit.
Magyar idő szerint kedd éjjel egy óra után megvalósult az emberiség régi vágya: az amerikai űrhivatal szándékosan belevezetett egy űrszondát egy aszteroidába, hogy kiderüljön, képes-e megváltoztatni egy Földre veszélyes űrbéli objektum pályáját. A DART-missziós ütközésről képeket is közzétettek.
Egy történelmi küldetés utolsó órái kezdődtek el: a NASA egy űrszondája szándékosan összeütközik egy aszteroidával, hogy kiderüljön, el lehet-e így téríteni veszélyesnek vélt űrsziklákat.
Egy víz alatti vulkánkitörésnek köszönhetően Tongánál egy új sziget emelkedett ki a Csendes-óceánból.
A mostani az első alkalom, hogy egy becsapódásból származó szeizmikus és akusztikus hullámokat észleltek a vörös bolygón.
A marsi időjárást és a porviharokat is képes megfigyelni a James Webb űrteleszkóp.
A NASA holdjárójára a Goodyear fejleszt majd abroncsot, épp úgy, mint korábban az Apollo-program során.
A kutatók 3,7 milliárd évet mentek vissza az időben egy szimulációval, hogy megnézzék, milyen körülmények uralkodtak a Marson.
Egészen novemberig csúszhat az űrrakéta indítása.