Zelenszkijnek helyre kell állítania a kapcsolatát Trumppal a NATO-főtitkár szerint
Mark Rutte szerint Donald Trump elkötelezett az ukrajnai béke megteremtése mellett.
Mark Rutte szerint Donald Trump elkötelezett az ukrajnai béke megteremtése mellett.
Az európaiaknak GDP-jük két százalékánál jóval többet kell fektetniük a védelembe.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint azonban veszélyes időket élünk, ezért többet kell beruházni a védelembe.
Jens Stoltengberg arról is beszélt, vizsgálják, hogy "szükség van-e a haderő tartósabb növelésére annak érdekében, hogy ez (a koszovói helyzet) ne csússzon ki az irányítás alól".
Jens Stoltenberg szerint az ukránok bátran harcolnak, de a következő napok új megpróbáltatásokat hozhatnak.
Jens Stoltenberg arról is beszélt, Kijev döntése, hogyan folytatja a hadjáratot.
Rutte egy levelet is címzett a magyar miniszterelnöknek.
Peter Pellegrini szlovák államfő elmondása szerint ehhez Pozsony részéről egy kérés is kapcsolódik: azt várják Ruttétól, hogy biztosítsa Szlovákia légterének védelmét.
Ellenfele Mark Rutte korábbi holland miniszterelnök lesz, akiről Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország nem támogatja megválasztását.
Stoltenberg szerint a tartós béke felé vezető legsimább út az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás.
Stoltenberg szerint ezzel „egyértelmű üzenetet" lehet küldeni Putyinnak.
A NATO-főtitkár felszólította Oroszországot, hogy azonnal engedje szabadon az elfogott ukrán hajókat.
Jelentősen és folyamatosan növekedik a tagállamok védelmi hozzájárulása, a hidegháború óta most a legmagasabb az európai és globális védelemre fordított kiadások összege – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség kétnapos csúcstalálkozójának első munkaülését követően.
Arra szólítja fel az uniós tagállamok vezetését és az Európai Bizottságot az Európai Külkapcsolatok Tanácsa, hogy ítéljék el a magyar kormány tudományszabadság elleni támadását.
Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal csütörtökön Budapesten Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A jövő héten Budapesten rendezik meg a NATO Transzformációs Szemináriumot (NTS), amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részt vesz.
Stoltenberg ugyanakkor közölte, a NATO és szövetségesei soha nem fognak elfogadni egyetlen ország ellen folytatott katonai agressziót sem.
Az amerikai Rose Gottemoellert, John Kerry amerikai külügyminiszter egyik helyettesét nevezték ki Brüsszelben a NATO főtitkár-helyettesének - közölte a szövetség hétfőn. Rose Gottemoeller személyében először tölti be nő e tisztséget.