Titkos jelentés: Putyin akkor, és ott indít háborút, amikor akar
A NATO a jelenlegi állapotában nem tudná megvédeni a balti államokat egy esetleges orosz támadással szemben - írta a Der Spiegel a szövetség egy titkos jelentéstervezetére hivatkozva.
A NATO a jelenlegi állapotában nem tudná megvédeni a balti államokat egy esetleges orosz támadással szemben - írta a Der Spiegel a szövetség egy titkos jelentéstervezetére hivatkozva.
Felderítésben és felszerelésben nem tud segíteni a NATO Ukrajnának, mert mint szervezetnek nincsenek felszerelései, se hírszerzése.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán, a Globsecen mondott beszédet. Ukrajnáról is szó esett.
Majdnem összeütközött egy svéd polgári repülő egy orosz katonai kémrepülővel nem messze Malmőtől március 3-án. Az esetről csak most tájékoztatták a sajtót a svéd repülésügyi hatóságok – írja az Index.
Bár Putyin elnök szerdán azt állította, hogy visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határ mellől, egy NATO-tisztviselő és a Pentagon szerint ennek semmi nyoma.
A szövetség nem kívánja provokálni Oroszországot, de a tagállamoknak meg kell fontolniuk, hogy tartósan csapatokat állomásoztassanak egyes kelet-európai országokban – mondta a NATO katonai főparancsnoka.
A NATO-főparancsnok szerint az orosz hadsereg nem vonul be Ukrajnába, mivel enélkül is megvannak az eszközei arra, hogy növelje az ország instabilitását és elegendő befolyással rendelkezzen Kelet-Ukrajnában.
Amerikai harci delfineket és oroszlánfókákat is bevetnek a NATO fekete-tengeri hadgyakorlatán.
A NATO gyorsreagálású tengeri egységeinek egy részét átcsoportosítja a Balti-tengerre az ukrán válságra adott válaszként - erősítette meg csütörtökön az északi haditengerészeti parancsnokság szóvivője.