#NAV

NAV: nemsokára megugorhat az online kasszák száma
 

NAV: nemsokára megugorhat az online kasszák száma

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss adatai szerint már 47 ezer online kassza működik, de Varga Árpád elnökhelyettes arra számít, hogy ez a szám néhány hónapon belül lényegesen nő, mivel további 90 ezer rendelés érkezett az adóhivatal online felületére.

MTI MTI

Nagyot kaszált tavaly a NAV
 

Nagyot kaszált tavaly a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly a tervhez közeli bevételt ért el, az ellenőrök több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban, jelentősen csökkent a meghiúsult ellenőrzések száma, és több adókülönbözetet tártak fel; az adóhatóság az idén is mindent ellenőrizni fog, amit korábban, a revizorokat több ágazatban az érdekképviseletek is segítik.

MTI MTI

A kasszakárosultaknak adott ki figyelmeztetést a NAV
 

A kasszakárosultaknak adott ki figyelmeztetést a NAV

Az adóhatóság tájékoztatót tett közzé honlapján a Patkós-Cassa Informatikai Kft. károsultjainak adható támogatásról, amelyben felhívja a figyelmet arra: támogatás annak az üzemeltetőnek adható, aki olyan, 2013. július 26-át követően kötött szerződéssel rendelkezik, amelynek alapján nem helyeztek online pénztárgépet üzembe.

MTI MTI










Kapcsolt vállalkozások: bíróságon nyert a vállalkozó a NAV ellen
 

Kapcsolt vállalkozások: bíróságon nyert a vállalkozó a NAV ellen

Egy hazai vállalat termékeket gyártott és értékesített osztrák anyavállalatának. A kész termékeket kiszállították Ausztriába, ezért a cég az eladásokat – az uniós áfaszabályoknak megfelelően – áfamentesen számlázták. A NAV-nak ez nem tetszett, megbüntették a vállalkozót, aki beperelte az adóhatóságot, és nyert.

hvg.hu hvg.hu




Hervis-per a NAV ellen: az Európai Bíróságra hallgatnak
 

Hervis-per a NAV ellen: az Európai Bíróságra hallgatnak

Az Európai Bíróság múlt szerdán hozott ítélete alapján a megjelölt ellenőrzés körében folytatódik a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon az a közigazgatási per, amelyben a Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. nyújtott be keresetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága ellen a kiskereskedelmi különadó miatt – közölte a Székesfehérvári Törvényszék hétfőn.

MTI MTI


Kinek kötelező a pénztárgép?
 

Kinek kötelező a pénztárgép?

Kiskereskedők, nagykereskedők, vendéglátósok, szálláshely-szolgáltatók, taxisok, gyógyszertárak, csomagküldők boltjai – nekik kötelező például a pénztárgép. De például a betétdíjas göngyöleget visszaváltók, a termelői borkimérők kivételt jelentenek. De ez mindegy is, mert állítólag pofonegyszerű kijátszani az online kasszákat. Összefoglaltuk a kasszacsere-mizéria legfontosabb tudnivalóit.

hvg.hu hvg.hu

Kuruzsló fogorvost találtak Zalában
 

Kuruzsló fogorvost találtak Zalában

Szakorvos nélkül és a számlaadást többnyire kikerülve működött egy fogorvosi rendelő Zalában; a kuruzslás miatt folyó rendőrségi eljárás mellett az adóelkerülés miatt is felelnie kell a rendelő működtetőinek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.

MTI MTI