Trump is elmondta a véleményét a Brexitről
Trump szerint a briteknek ki kellene lépnie az unióból.
Trump szerint a briteknek ki kellene lépnie az unióból.
Úgy tűnik, a munkáspárti Sadiq Khan lesz London új polgármestere. A pakisztáni származású muszlim Khan apja buszsofőr volt, és 7 testvérével nőtt fel egy önkormányzati lakásban.
Az eredményekért azonban még napokig rághatjuk a körmünket. Az előzetes eredmények alapján a muszlim Sadiq Khan lehet a befutó a londoni főpolgármesteri posztra.
A brit miniszterelnök szerda este arról beszélt, hogy komoly gazdasági károkat okozna az EU-ból kilépés.
Bristolban egy macska miatt nem akarja kézbesíteni a leveleket egy párnak a brit Royal Mail. Az állat folyton a levélbedobó nyílásnál kapkod, amikor a postások bedobják a leveleket.
Háztartásonként 4300 font (mintegy 1,7 millió forint) veszteséget jelentene kapásból az, ha a britek távoznának az EU-ból, sőt, ezzel másodvonalbeli gazdasági erővé silányodna a szigetország – írta a brit miniszterelnök a friss The Guardianban.
Nem a rászokást segíti, hanem a leszokást és az egészséget. Nálunk még más füstöket fújnak.
Az OECD elemzése szerint minden brit háztartásnak nagyjából egyhavi átlagbérbe fájna, ha tényleg kilépnének az unióból.
A sok színész között Károly herceg is feltűnt a Shakespeare halálának 400. évfordulójára rendezett gálán.
A brit pénzügyminisztérium szerint meghaladhatja az évi ötezer fontot a brit háztartásokra jutó nemzetgazdasági veszteség, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról szóló júniusi népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.
El tudja képzelni, hogy Szijjártó Péter befogad egy macskát és ezentúl azzal dolgozik? A brit Külügyminisztérium megtette egy menhelyi macskával, amely egy nagy elődről, Palmerston volt miniszterelnökről kapta a nevét.
Házasságon kívüli kapcsolatból született Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága, akinek édesapja valójában Sir Anthony Montague Browne, Sir Winston Churchill egykori brit kormányfő utolsó személyi titkára volt.A rendkívüli történetet a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap bogozta ki, mégpedig Welby érsek személyes közreműködésével és hozzájárulásával.
Szállodai munkát ígértek neki, két magyar bűntárs is volt.
Egy hétéves afgán kisfiú telefonon írt tört angolsággal segélykérő üzenetet egy önkéntesnek New Yorkba, aki értesítette az angol rendőrséget, melynek gyors akciója megmentett a fulladásos haláltól 15 menekültet.
David Cameron brit kormányfő hivatala közleményben tagadta, hogy anyagi haszna származna az offshore alapokból, melyek még apjához kötődtek, de arra most sem tértek ki, hogy a múltban ne történt volna ilyen.
1983-ban történt a brit történelem legnagyobb értékű rablása a londoni Heathrow repülőtéren. Idáig senki sem tudta, mi lett a döbbenetes mennyiségű arany sorsa: most úgy tűnik, az abból származó pénz egy részét olyan cégen mosták át, amelynek létrehozásában a Mossack Fonseca panamai jogi iroda segédkezett a rablóknak.
Az Európai Unióból való kilépést pártolók többségére utal egy új, vasárnap ismertetett felmérés, a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok összesítéséből képzett átlag azonban változatlanul a bennmaradást támogatók előnyét jelzi.
Élvonalbeli sportolóknak tiltott szereket felíró brit orvost leplezett le a The Sunday Times. A hírből az is kiderül, hogy a londoni kormány komolyan veszi a sajtót.
Gigantikus hullámokat, csendes havas tájat, jéggel borított utakat hozott Dél-Angliában a Katie vihar. Fotók, videók készültek a szélsőséges időjárásról.