Százezrek az utcán az ünnepen - Nagyítás-fotógaléria
Képes összefoglalónk az okóber 23-i eseményekről.
Képes összefoglalónk az okóber 23-i eseményekről.
Összesen száz, Ukrajnából és Oroszországból érkezett fiú vett részt egy katonai ''patrióta'' táborban tartott kiképzésen a Krími Kozákok Uniója szervezésében. A legfiatalabb résztvevő alig töltötte be nyolcadik életévét, a legidősebbek tizennyolc évesek voltak. A szervezők a kozákok leszármazottai, akik korábban évszázadokon keresztül védték az orosz birodalom határait az ellenség támadásaitól.
A hét fontosabb eseményei képekben.
A kínai Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat. Képes összefoglalónkban bemutatjuk az elmúlt 16 év díjazottjait.
Az utóbbi időben a miniszterelnök is tevékeny részt vállal a munkahelyteremtésben, sorra járja a gyáravatásokat. Néha még akkor is elmegy egy szalagátvágásra, ha első körben nem is őt hívták. A meglátogatott cégek döntően multinacionális vállalatok, így az események alkalmat adnak neki, hogy megtalálja a közös nevezőt a külföldi vállalatok tevékenységében és a kormány nem éppen multibarát gazdaságpolitikájában.
Fotóriporterünk, Stiller Ákos egy éven át követte a vörösiszap által elöntött Kolontár és Devecser történetét. Fotóival az ott élő emberek sorsát kívánta megörökíteni - az alábbiakban ő mesél az ott látottakról.
1975-től kezdve ünnepeljük a napot, mikor megemlékezünk a zeneművészet legnagyobb alakjairól: október elsejét Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa nyilvánította a Zene Világnapjává, melyet azóta minden évben megtartanak. ''Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez...'' (Yehudi Menuhin). Képes összeállításunk a zenéről.
Indiában – többek közt Gauhati és Bokapahari területein – emberek tömkelege dolgozik bányákban a megélhetéshez alig elegendő fizetésért. Pénz pedig lenne bőven: a parlament ellenzéki képviselői korábban ugyanis a kormányfő lemondását követelték, miután egy vizsgálat kiderítette, nagy veszteség érte az államot több helyi szénbánya versenyeztetés nélküli eladásával. A jelentés szerint a magántársaságok 34 milliárd dolláros nyereséghez jutottak azzal, hogy alacsony áron sikerült megszerezniük a bányákat.
Képes összeállításunk a hét fontosabb, érdekesebb eseményeiből.
Pakisztánban évente több tucat esetet regisztrálnak, ahol nőket savval öntenek le, vagy vágják le orrukat. Az elkövetők döntően az áldozatok saját házastársai. A támadások döntő többségét az összezárt törzsi kultúrával rendelkező országban még így sem jelentik be, mivel az asszonyok félnek a további megtorlásoktól.
A Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja 1972. szeptember 5. hajnalán - kihasználva a korabeli enyhébb ellenőrzéseket és biztonsági intézkedéseket - átmászott az olimpiai falu kerítésén, s behatoltak az izraeli olimpikonok szállására. A túszul ejtett tizenegy sportoló közül ketten a behatolást követően vesztették életüket. A terroristák célja többek közt palesztin honfitársaik, mindegy 230, izraeli börtönben raboskodó fogoly szabadon bocsátása volt, ám a sorozatos határidők módosítása sem járt eredménnyel. Késő délután a terroristákat foglyaikkal együtt helikopterekkel a reptérre szállították, ahol felkészületlen rendőrökbe ütköztek. A késő estig tartó lövöldözésekben végül a terroristák mellett tizenegy sportoló vesztette életét.
Alpesi juhok vándoroltak, viharok tomboltak, fesztiválozók mulattak - képes összefoglalónk az elmúlt hét fontosabb eseményeiből.
Minden évben több vándorcirkusz járja körbe a Balaton környékét, a legtöbb társulat a hétvégén tartotta a szezon utolsó előadásait. Almádiban, a Balaton északi partján néztük meg, hogyan készülődik a családi vállalkozásban működő, 13 főt foglalkoztató Picard cirkusz.
Három ember meghalt, öten megsérültek, amikor az északkelet-kínai Harbin város hídjára vezető, pillérekre épült nyolcsávos autópálya egy szakasza leszakadt, és négy teherautó a mélybe zuhant pénteken - jelentette a kínai média.
A Gizmodo blogon is közölt fotón az amerikai légierő elit pilótái álltak össze egy közös képre. A képen látható 14 pilóta a háttérben pihenő Lockheed U-2 "Dragon Lady" (sárkányasszony) típusú repülőgépet vezeti.
Az utolsó igazi nyári hétvége következik, megértjük, ha a hét utolsó munkanapján vízpartra menekülne az utóbbi évtizedek legforróbb nyara elől. Addig is az elmúlt hét nap üdítő képeivel könnyítjük a várakozást.
A norvégiai terrortámadások elkövetésével vádolt Anders Behring Breivik előrelendíti az öklét, amint megérkezik perének ítélethirdetésére az oslói bíróság tárgyalótermében.