M. László Ferenc Gazdaság

Két kormányközeli cég is nyert a 25 milliárdos gigatenderen

Megvannak a győztesek minden idők legnagyobb állami kommunikációs közbeszerzésén – értesült a hvg.hu. A három nyertes közül kettő nagyon jó kapcsolatokat ápol kormánypolitikusokkal. 25 milliárd a tét, de ez csak az első forduló volt, a három nyertesnek még egymással is meg kell küzdenie, hogy ténylegesen hozzájussanak a pénzhez. Simicskáék ezen a közbeszerzésen nem is indultak.

M. László Ferenc Gazdaság

Meglepő részletek a 25 milliárdos kormányzati pályázatban

Belenéztünk minden idők legnagyobb, 25 milliárd forintos kommunikációs közbeszerzésének a dokumentációjába. Kíváncsiak voltunk, hogyan bírálja majd el a kormány kommunikációs szuperhivatala a pályázatokat, egyáltalán kik indulhatnak, spórol-e pénzt az adófizetőknek az állam. Sok furcsa és meglepő dolgot találtunk, bár egyértelmű következtetéseket csak a győztesek kihirdetése után lehet majd levonni augusztusban.

MLF Gazdaság

Elrontotta gigapályázatát a kormány szuperhivatala

Több bakit is tartalmaz a kormány új szuperhivatalának hétfőn megjelent pályázata. Az NKH olyan követelményeket támaszt, melyek formálisan nézve nem teljesíthetőek. Ugyanis a kiírásban szereplő egyes nevek évekkel ezelőtt megváltoztak, sőt, akad olyan, ami már nem is létezik.

MTI Gazdaság

Augusztustól jönnek az állami szupermédiaközpont milliárdjai

Huszonötmilliárd forintos közbeszerzési keretmegállapodást ír ki a napokban a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, eredményhirdetés augusztusra várható - közölte Nobilis Márton, a hivatal elnöke a Portfoliónak adott interjúban. Azt is elmondta, az ügynökségi bónuszok rendszerének megszüntetése már nincs napirenden.

hvg.hu Itthon

Nem a kommunikációs szuperhivatal dolga a kormányzati kommunikáció

Nem tartozik az állami reklámköltéseket szervező szuperintézmény hatáskörébe a kormányzati reklámkampányok tervezése és lebonyolítása – ez derült ki azokból a válaszokból, amelyeket a Nemzeti Kommunikációs Hivatal adott a Népszavának. A lap szerint a hivatal már működik, méghozzá 21 alkalmazottal és az idén 440 milliós költségvetéssel.

MLF Gazdaság

Újabb fejes bukott el az állami milliárdokért folyó versenyben

Megindultak a változások a Postán nem sokkal azután, hogy a kormány nekifogott az állami médiaköltések átalakításához. Értesüléseink szerint leváltották a cég kommunikációs igazgatóját, továbbá kiírták az új tendert, mely szerint a Posta közel 1,7 milliárd forintot költ 2014-2015-ben reklámra. Közben a Magyar Turizmusnál is folyik az átalakítás.

MTI Itthon

Orbánék kinevezték a kommunikációs szuperközpont vezetőjét

Nobilis Kristóf üzletember fia lett a Nemzeti Kommunikációs Hivatal vezetője, és hivatalossá vált Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő kinevezése is a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság élére. A volt Hír Tv-s Krakkó Ákos pedig a Miniszterelnökség sajtófőnöke lett.

hvg.hu Gazdaság

Felkai lehet a kormányzati szócsőhivatal feje

Az MVM éppen távozó kommunikációs vezetője a legfőbb esélyes a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) elnöki székére - írta mg az Index. Felkai Györgyöt a legbefolyásosabb kommunikációs és médiaipari szakemberek közé sorolják.

1 2
Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben

Darazsak segíthetnek a vegyszermentes repcetermesztésben

Hatvanezer önkéntes ellenőrizheti Olaszországban a távolságtartást

Hatvanezer önkéntes ellenőrizheti Olaszországban a távolságtartást

Bident támogatja a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség

Bident támogatja a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség

Elmegyógyintézetbe küldik az ámokfutót, akit egy robogós állított meg az Andrássy úton

Elmegyógyintézetbe küldik az ámokfutót, akit egy robogós állított meg az Andrássy úton

A garázsárakat is átírta a koronavírus-járvány

A garázsárakat is átírta a koronavírus-járvány

Jövőre is ugyanannyi jut kormánypropagandára, mint idén

Jövőre is ugyanannyi jut kormánypropagandára, mint idén

Kijött Billie Eilish kisfilmje

Kijött Billie Eilish kisfilmje

Olaszországban csökken a fertőzöttek és a halottak száma

Olaszországban csökken a fertőzöttek és a halottak száma

A címlapról ajánljuk