Telex: Közpénzből fizették az atlétikai Világdöntő résztvevőinek pénzdíját
Azt egyelőre nem tudni, hogy az első alkalommal megrendezett Világdöntő mekkora bevételt hozott Magyarországnak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az első alkalommal megrendezett Világdöntő mekkora bevételt hozott Magyarországnak.
HVG
A kormány a jövő évtől változtat a nemzetközi sportesemények szervezésén.
MTI
Már csak magukkal az alvállalkozókkal kell megegyeznie a Lounge Eventnek.
HVG
Az állam nem fizet, a cég bankszámláit pedig zárolták a folyamatban lévő nyomozás miatt.
HVG
Sajátos elképzelése van arról az NRÜ-nek, hogy mely cégek alkalmasak az állami sportrendezvények megszervezésére.
HVG
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség meghívásos eljárásán győztes IRUB Kft.-ből március végén szállt ki Balásy Gyula Visual Europe nevű cégének vezetője. Az IRUB most atlétikai és dzsúdóversenyt rendezhet.
HVG
Korábban Rogán Antal ezeken a szervezeteken keresztül tömte számolatlan milliárdokkal Balásy Gyula cégeit.
HVG
A főpolgármester nem ismer komoly érvet a tűzijáték mellett, annál többet ellene.
HVG
A nemrég még Rogán Antal alá tartozó rendezvényszervező a korábbi tiszás programkoordinátor, Zelcsényi Miklós volt cégével dolgozott.
HVG
Az állami rendezvényszervezési megbízásokat központosító hivatal minden keretszerződést felbontott Balásy Gyula cégeivel. A vállalkozásokat az állami kommunikációból már korábban kidobta a kormány.
HVG
HVG
MTI
Az időzítés aligha véletlen: a tervek szerint MotoGP- és Superbike-világbajnoki futamot szervez idén Magyarország.
hvg.hu
Sajtóhírek szerint akár hatvan ország küldöttsége is érintett lehet.
Csak a tűzijátékra 1,8 milliárd forintot szánnak. Balásy Gyula cégcsoportja megint jól jár.
hvg.hu
Nemcsak a minisztériumi struktúrát és feladatköröket variálja folyamatosan a kormány, hanem az állami tulajdonú cégeket is össze-vissza szervezi. Egy konkrét vállalat, a kiemelt állami sportingatlanok működtetését végző BMSK Zrt. példája különösen bizarr.
A kormányzati kisgömböc, Rogán Antal minisztériuma alá kerül januártól egy újabb stratégiai feladat, a kiemelt sportesemények és állami rendezvények szervezése, pályáztatása és lebonyolítása. Erre új állami céget hoznak létre, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséget, amelybe beolvad a megszűnő – és a honvédelmi tárcához alig fél éve került – Nemzeti Sportügynökség.