A NER-ből frissen kifarolt cégre bízták két nagy sportesemény megrendezését 3,7 milliárdért

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség meghívásos eljárásán győztes IRUB Kft.-ből március végén szállt ki Balásy Gyula Visual Europe nevű cégének vezetője. Az IRUB most atlétikai és dzsúdóversenyt rendezhet.

  • HVG

Az IRUB Kft. nyerte a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) legújabb meghívásos tenderét, azaz hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárását. A társaság a szeptemberi World Athletics Ultimate Championship és a IJF Judo Grand Slam megrendezéséért felel összesen 3,7 milliárd forintért – írja az Átlátszó.

Az NRÜ a piacfelmérés után összesen négy gazdasági szereplőt kért fel ajánlattételre, de közülük csak ketten nyújtottak be ajánlatot a július 24-i határidőig. A második bontási jegyzőkönyv szerint

  • a győztes IRUB az atlétikai versenyt 3,2 milliárd, a dzsúdóversenyt 519 millió,
  • a Flyingfish Reklámügynöki és Szolgáltató Kft. az előbbit 3,5 milliárd, az utóbbit 737 millió

forintért vállalta volna el.

A bírálati összegzésben viszont már az olvasható, hogy a Flyingfish pályázata érvénytelen lett, mert nem nyújtott be végső ajánlatot. Így az érvényes – és amúgy is olcsóbb – ajánlatot beadó IRUB Kft. lett a nyertes.

A győztes IRUB több szálon is kötődik/kötődött a NER-hez, tulajdonos volt benne a BTND Bizalmi Vagyonkezelő Kft. is. Utóbbiak tulajdonosa Botond Szabolcs volt, aki annak a Visual Europe Zrt.-nek vezető tisztségviselője, amelynek végső tulajdonosa Balásy Gyula. A ma már végelszámolás alatt álló Visinvest Kft. 2024-ben, míg a BTND Bizalmi Vagyonkezelő 2026. március 26-án szállt ki az IRUB Kft.-ből. Vagyis Botond Szabolcsnak hivatalosan már nincs köze a tendernyertes céghez.

Ugyanígy nem tulajdonos már Schmidt Gábor sem, aki az IRUB Bt. bel- majd kültagja volt 2017-ig. Schmidt Gábort az Orbán-kormány sportért felelős helyettes államtitkárnak nevezte ki, de ült a Nemzeti Sportügynökség igazgatóságában is, és 2016 elnöke a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek.

A cég ugyanakkor az elmúlt években több közbeszerzést is nyert Schmidt Gábor „környezetéből”. Ők végezhették el például a Fadd-Dombori mobil csónakház kialakítását a Magyar Kajak-Kenu Szövetség megbízásából, a Nemzeti Sportügynökségnek is szállítottak eszközöket/kellékeket több alkalommal, de a 2020-as úszó-Európa-bajnokság szervezési feladataiban is részt vettek. A társaság bevétele ez idő alatt 2,2 és 9,5 milliárd forint között alakult.

A két sportrendezvényt eredetileg Balásy Byula cégei szervezték volna meg egy korábban elnyert, összesen 75 milliárd forint értékű keretmegállapodás részeként, de jött a kormányváltás, Balásy pedig felajánlotta az államnak minden rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében birtokolt tulajdonrészét.

A határidő így szűkössé vált a megrendezők megtalálására. Az NRÜ az Átlátszónak azt írta, június 11-én vált biztossá számukra, hogy Balásy cégei nem tudják teljesíteni a megbízást, ezért június 23-án felbontották velük a szerződést, piacfelmérés után négy társaságot kértek fel ajánlattételre: a Hardrock Kft.-t, a Pro Event Hungary Kft.-t, az IRUB Kft.-t és a Flyingfish Kft.-t. – közülük csak utóbbi kettő vállalta, hogy ajánlatot tesz.

https://hvg.hu/gazdasag/20260824_kozbeszerzes-intergitas-hatosag-vizsgalat-augusztus-20-unnep-rendezveny-megbizas

A Hardrock az idei augusztus 20-ról lehet ismerős, Balásyéknál sokkal olcsóbban, nettó 3 milliárd forintért rendezték meg az ünnepi rendezvényeket, de már a kiírás előtt tudhattak a részletekről, így jogosulatlan előnyhöz juthattak a másik két felkért céggel szemben. Az ügy kapcsán többen – például a Mi Hazánk Mozgalom – feljelentést tettek, a Belügyminisztérium pedig vizsgálatot rendelt el. A fejleményekre a Hardrock vezetője is reagált.

Az NRÜ állítja, nem volt célja a versenykorlátozás, egyszerűen ennyi alkalmas céget találtak, amelyek közül csak kettő vállalta a teljesítést. A Közbeszerzési Hatóság (KH) elfogadta az érvelést, és engedélyt adott a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra.

Az Átlátszó kérdésére Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője elmondta, „ez a speciális eljárásfajta és az egyetlen érvényes ajánlat gyakorlatilag kizárja a versenyt a közbeszerzési folyamatban, amely sürgősséggel, egyes rendkívüli esetekben ugyan indokolt lehet. De utalva az augusztus 20-i ünnepséggel kapcsolatos beszerzésre is, rendszerszinten semmiképp sem tolerálható jelenség”.

https://hvg.hu/360/20260724_kalnoki-kiss-attila-sportallamtitkar-magyar-sport-felulvizsgalat-foci-forma1-versenyrendezes

Nyitókép: AFP / Jack Guez

Hozzászólások