Hiába fizették ki értük a váltságdíjat, közel negyven túszt megölt egy nigériai bűnbanda
Három éve alkottak egy törvényt az egyre több túszejtés miatt, de az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban.
Három éve alkottak egy törvényt az egyre több túszejtés miatt, de az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban.
Gabriel Oluwasegun Olanrewaju nem kapott ütést azt megelőzően, hogy elvesztette az eszméletét.
A londoni Legfelsőbb Bíróságon csütörtökön kezdődött első tárgyaláson arról döntenek, hogy a Shell felelősségre vonható-e a helyiek által elkövetett lopás és az illegális tevékenység során okozott szennyezésért. A teljes per jövőre kezdődik.
Az országban kilőtt a benzin ára, miután a kormány megszüntette az arra adott támogatást.
Tömegverekedés tört ki egy nigériai középiskolában tartott rendezvényen.
Aliko Dangote korszerű finomítóval szállt szembe az olajlobbival. A kontinens legnagyobb olajtermelő országában általános az üzemanyaghiány.
Egy balesetet szenvedett tartálykocsiból próbálták összegyűjteni a környékbeliek a benzint, de belobbant az üzemanyag.
A nigériai focisták szerint étlen-szomjan kellett ücsörögniük a repülőtéren.
Legtöbbjüket még mindig nem sikerült elkapniuk a hatóságoknak.
A chiboki lányok sorsa világszerte eggyé vált a kizsákmányolt nők sorsával – állítja a nigériai író, Adaobi Tricia Nwaubani, aki A baobab árnyékában című regényében a Boko Haram terrorszervezet dzsihádistái által elrabolt iskolás lányok megrendítő történetét mondja el.
Többen meghaltak és sokan eltűntek Nigéria északnyugati részén elkövetett támadások nyomán.
Allen Onyema biztosította a repülőgépet, amellyel Lagosba érkezett nemrég a hercegi pár.
A sussexi hercegi pár nigériai utazása magánjellegű volt ugyan, de kísértetiesen emlékeztetett egy hivatalos királyi látogatásra. Ha azonban Harryék keverni kezdik a celebkedést és a show-bizniszt a diplomáciával, azzal belekavarhatnak a geopolitikába és az Egyesült Királyság külpolitikájába is.
Anyaszervezete meggyengült, de a soknemzetiségű Khorászáni Iszlám Állam a legutóbbi időkben több országban is végrehajtott merényleteket.
A tanítványai egyszerre voltak agymosottak és tettestársak, akik zombiként teljesítették minden parancsát, senki nem kérdőjelezett meg semmit – mondta az apjáról, az egyházalapító TB Joshuáról a lánya, egyike azoknak, akik megkongatták a vészharangot a nigériai prédikátor egyházában évtizedeken át zajló visszaélések miatt. A csodatevőként világhírűvé lett férfi szektájából a BBC ásott elő horrortörténeteket egy két évig tartó nyomozás során. TB Joshua 2021-ben meghalt, az általa elkövetett szörnyűségek azonban tovább élnek az áldozataiban.
A nigériai prédikátor visszaéléseiről és kínzásairól szóló vádak csaknem húsz évet ölelnek fel.
A Smart Brát a lagosi kormány is támogatja, mert az országban a leggyakoribb rákbetegség a mellrák. Az eszköz kipróbálása megfelelően sok jelentkezővel az idén kezdődhet.
A 14 napos út kétharmadánál elfogyott az élelmük és a vizük is.
Nigéria megválasztott elnöke, Bola Tinubu hosszú és tudatos karrier megkoronázásaként jutott el Afrika legnépesebb országának élére, ahol nehéz feladat vár rá. A május végi beiktatása után egyesítenie kell a hazáját, amely törzsi és vallási blokkokra szakadt. Szárnyal az infláció, romokban a gazdaság, és Nigériát fegyveres bandák, dzsihádista terroristák szabdalják szét.
Brazília, Chile, Nigéria és Kazahsztán a négy célország - értesült belső forrásból a brüsszeli Politico.