Az androidos telefon, amelyet már 1,4 millióan akarnak
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy erőteljes az érdeklődés a Nokia visszatérése iránt. Az első újgenerációs okostelefonjukra csak úgy sorakoznak a regisztrációk.
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy erőteljes az érdeklődés a Nokia visszatérése iránt. Az első újgenerációs okostelefonjukra csak úgy sorakoznak a regisztrációk.
Ez ám az igazi visszatérés: szinte minden nap hallani egy újabb Nokia-telefonról.
Igazi csúcskategóriás jellemzők kerültek elő egy Nokia gyártotta új készülékről, miután a tesztelése során valaki felkereste vele az egyik nagy teljesítménymérő oldalt.
Nagyon várta már a világ a Nokia visszatérését, és a finn cég szinte már az első pillanatban óriásit villantott.
Visszatér az okostelefon-porondra az egykori legenda, a Nokia. Egy szabadalom arra utal, hogy tényleg a legnagyobbakkal fog versengeni.
Immár teljesen hivatalos az új Nokiák érkezésének időpontja. A közlés mellé egy sejtelmes megjegyzést is írt a gyártó.
A világ most még a nagy visszatéréssel, a Nokia 6-tal van elfoglalva, de már kiszivárogtak a specifikációk egy Nokia-nagyágyúról.
A Nokia E1-et február végén mutathatják be, a netre azonban már egy fotó és a specifikáció is kikerült.
Már a Nokia weboldala is hirdeti az első újgenerációs Nokia-okostelefont, a Nokia 6-ot. A visszatérés első lépéséhez a stratégiailag legfontosabb piacot választották.
A februári Mobile World Congress szakkiállításon jelenthetik be a nagy visszatérést, az új Nokia-okostelefonokat, és aztán jön majd a folytatás.
Szabadalmi jogsértés miatt perelte be a finn telefongyártó az amerikai óriáscéget, az Apple-t. Nehéz eldönteni, kinek van igaza, állandó a harc a két cég között.
Bemutatkoztak a Microsoft utáni új Nokia-korszak első telefonjai. Igazán olcsók, de ezek még a hagyományos fajták.
Aludni ugyan még sokat kell, de várni már nem annyira. Hivatalossá tette nagy visszatérését a Nokia. A finnek már az utolsó simításokat végzik.
A kiürült Nokia-gyár melletti hatalmas ingatlant birtokló cégben idén nyáron szerzett többségi részesedést Tiborcz István. Zavarosak a hírek arról, hogy ki fogja végül használni az üzemet, de Komáromban nagyon számítanak egy dél-koreai vállalatra. Szijjártó Péter tárcája szerint most is tárgyalnak az ügyben.
Először láthatjuk videón annak az okosórának a működését, ami a Nokia felvásárlása miatt nem készülhetett el.
Az igazi, eredeti Nokia hamarosan érkező mobiljáról kiszivárgott néhány felvétel. Nincs már sok hátra, hamarosan megjelenik.
A már beharangozott telefonok mellett szó volt egy androidos táblagépről is: a nagy visszatérés tabletjéről is kiderült már ez-az.
A Nokia nevével fémjelzett mobiltelefonokból adták el eddig a legtöbbet a világon. A 20 legnépszerűbb telefont bemutató összesítésben 12 a finn gyártóhoz tartozik. De azért vannak más emlékezetes darabok is.
Egy az egyben megfogott egy lövedéket egy hagyományos Nokia telefon.
Ha igaz, ami most kiszivárgott, akkor a Nokia visszatérését jelentő egyik új készülékétől nem kell prémiumteljesítményt várni, viszont egy elég jó középkategóriás telefon lehet.