Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nyugat-Afrika

MTI Világ

Azonnal el kell hagynia Nigert az EU rendőrségi missziójának

Eredetileg májusig tervezték az EUCAP kivonását. A nyugat-afrikai ország júliusban puccsal hatalomra került katonai vezetése decemberben vonta vissza a 12 éve működő misszió engedélyét. Niger az Európába tartó afrikai migránsok egyik fontos tranzitállama.

MTI Világ

Nagy bejelentést tesz csütörtökön a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelenti csütörtökön, hogy véget ért Nyugat-Afrikában az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, miután megszűnt a betegség terjedése az utolsó, még érintett országban, Libériában is – derült ki a WHO szerdán kiadott közleményéből, amely szerint az utóbbi két évben több mint 11 ezer halottat követelt a kór.

MTI Világ

Ebola: hazahívják a Nyugat-Afrikában segítő amerikai katonákat

Az Egyesült Államok a következő hetekben hazahívja az ebolajárvány leküzdésének segítésére Nyugat-Afrikába küldött katonáinak nagy részét, mert a megbetegedések száma jelentősen csökken a térségben – jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint kedden Washingtonban.

MTI Világ

Szerda óta 1200-zal nőtt az ebolás halottak száma

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett adataihoz képest további 1254-gyel nőtt az ebolavírus által okozott halálesetek száma Nyugat-Afrikában, legalábbis erről tanúskodik a szervezet legújabb jelentése.

MTI Világ

Ebola: Három hétig megfigyelik a Nyugat-Afrikából Amerikába érkező utasokat

Minden Nyugat-Afrikából az Egyesült Államokba érkező utast 21 napon keresztül megfigyelés alatt fognak tartani. Washington kedden vezetett be utazási korlátozásokat a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasokkal szemben, akik ezentúl csak öt kijelölt repülőtéren keresztül léphetnek be az Egyesült Államok területére.

MTI Világ

Nyugat-afrikai? Akkor biztos ebolás

Társadalmi megítélésük romlásától tartanak az Egyesült Államokban élő nyugat-afrikai bevándorlók az Ebola-vírus Texas államban való néhány nappal ezelőtti megjelenése miatt - olvasható a Reuters brit hírügynökség vasárnapi jelentésében.

MTI Világ

Se orvosság, se gyógymód: terjed a járvány Afrikában

Továbbra is Guineában a legrosszabb a helyzet, itt kétszázhatvannégy ember halt bele a kórba. Sierra Leonéban ezzel szemben negyvenkilenc, Libériában pedig huszonnégy ember vesztette életét a járvány következtében. A betegségre nincs orvosság, sem gyógymód.

1 2
Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Annyi invazív kaktuszt találtak a Mátrában, hogy a kiirtásuk után egy utánfutó tele lett velük

Annyi invazív kaktuszt találtak a Mátrában, hogy a kiirtásuk után egy utánfutó tele lett velük

Beesett a keresetek emelkedése februárban

Beesett a keresetek emelkedése februárban

Kína megtiltotta a légitársaságainak, hogy Boeing-gépeket vegyenek

Kína megtiltotta a légitársaságainak, hogy Boeing-gépeket vegyenek

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

Négy éve meghalt, de örökre velünk marad Törőcsik Mari

„Az oroszok úgy érzik magukat, mint 1945 áprilisában: azt hiszik, hogy a győzelem karnyújtásnyira van tőlük”

„Az oroszok úgy érzik magukat, mint 1945 áprilisában: azt hiszik, hogy a győzelem karnyújtásnyira van tőlük”

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt

A címlapról ajánljuk