3 gyerek is meghalt a moszkvai terrortámadásban, 115-en vannak még kórházban
Félő, hogy az eddig közölt 93-nál is több halottja lesz a támadásnak.
Félő, hogy az eddig közölt 93-nál is több halottja lesz a támadásnak.
Több mint száz ember vesztette életét és mintegy 120 ember szerzett súlyos sérülést péntek este Moszkvában, ahol a Crocus City Hall koncertteremben terroristák közvetlen közelről nyitottak tüzet egy koncert nézőire, majd felgyújtották az épületet. Bár az Iszlám Állam (IS) egyik „fiókszervezete” magára vállalta a bűncselekmény elkövetését, Moszkva – ahelyett azt vizsgálná, hogy a figyelmeztetések ellenére miként törhettek be akadálytalanul a terroristák a terembe – mindent elkövet, hogy Ukrajna nyakába varrja a támadást.
Szombat reggel 60 áldozatról lehetett tudni.
Összesen 11 embert tartóztattak már le.
A Brjanszki régióban állítottak meg egy autót, amelyet a terrortámadás miatt kerestek.
Bár az egykori államfő és miniszterelnök az ukránokat fenyegeti a terrortámadás miatt, annak elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
A felvétel a lövöldözés kezdetekor készült.
Az üzenetben a terroristák úgy fogalmaznak, hogy nagy számú keresztényre támadtak rá.
A külügyminiszter azt is közölte, hogy a moszkvai magyar nagykövetség munkatársai is biztonságban vannak.
A helyszínen készült videóban látható, ahogy próbálják a bentiek feszegetni az ajtót, de az csak nem nyílik.
A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára.
Washington a túszok azonnali elengedéséhez kötötte volna a harcok felfüggesztését, míg a kínai ENSZ-nagykövet szerint azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre kellene a tanácsnak felszólítania a feleket.
Európai hírügynökségeknek adták ki magukat, hogy így tévesszék meg a netezőket.
Nem sokkal azután, hogy kiderült, a SpaceX kémműhold-hálózatot épít az amerikai hírszerzésnek, az orosz külügyminisztérium szóvivője is megszólalt – elég határozott álláspontot képviselve.
A Visegrádi Csoporton belül az első törésvonalat még Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski autokrata irányvonala jelentette, majd utóbbi pártjának vereségét követően Orbán új partnert talált Robert Ficóban, írja a német lap.
A sportolók közül csak egy él Magyarországon, a legtöbbjüknek a magyar nyelvvel is gondja van.
A váltásnak köze lehet ahhoz, hogy az ukránok sikeres támadások sorozatát mérték az orosz Fekete-tengeri Flottára.
A nemrég börtönében elhunyt Alekszej Navalnij özvegye az orosz népnek üzent.
Kevésnek tartják az oroszok a napelemek által megtermelt energiát, ezért úgy látják, a Holdon csak egy atomreaktor tud annyit előállítani, hogy az elég legyen egy holdbázis számára.
Alekszej Navalnij pályája a mozgalmártól az elnök kihívóján át egy olyan szerepig terjed, amely jóval túlmutat a pártpolitikán, de a politikai ajánlattételen is. Az a közszereplő, a szimbólum, amivé vált, milliók tudatában a bátorság és derű, bizakodás és düh, az erő és félelem nélküli harc szinonimája. Író szerzőink a tragikusan elhunyt orosz ellenzékire emlékeznek.