#Oroszország
Küszöbönálló terrortámadásokra figyelmeztet a moszkvai amerikai követség
A bejelentés órákkal azt követően történt, hogy az oroszok közölték, meghiúsították az Iszlám Állam egy afganisztáni szárnyának merénylettervét.
hvg.hu

Vlagyimir Szorokin: A Szovjetunió életre kelt teteme zombiként riogatja az oroszokat és a világot
A ma talán legismertebb orosz író a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban azt mondja, hogy felelősséget érez, amiért idáig jutottak az állapotok, mert túlságosan derűlátó volt. Azt hitte, az ország simán benavigál a demokratikus világba és normális, demokratikus hely lesz belőle. Ezzel együtt reménykedik, hogy még megéri a totalitarianizmus sötétségének a végét.
hvg360

Terroristának minősítette Garri Kaszparovot Oroszország
A sakkvilágbajnok több mint tíz éve él emigrációban, de a politikai szerepvállalását így sem nézi jó szemel Putyin rendszere.
MTI

Az ukránok szerint elsüllyesztették a hadihajót, amely részt vett a Kígyó-sziget elfoglalásában
A Szergej Kotov nevű hajó ára ukrán becslések szerint 65 millió dollár volt.
hvg.hu

Orosz kémek tucatjait utasították ki Belgiumból
Oroszország a kémkedés mellett kibertámadásokkal is célba veszi Belgiumot.
MTI

Valamit nagyon elszúrtak a németek, hogy az oroszok megszerezték a légierő parancsnokának titkos beszélgetését
Előbb Olaf Scholz német kancellár árulta be az Ukrajnában szolgáló briteket, majd néhány nappal később az oroszok tettek közzé egy olyan titokban készült hangfelvételt, amelyen magas rangú német tisztek beszéltek arról, hogyan lehetne Taurus robotrepülőkkel lerombolni az Oroszországot és a Krímet összekötő óriáshidat.
Állítólag behatoltak az ukránok az orosz védelmi minisztérium rendszereibe
Komoly csapás lehet az oroszoknak, ha igaz: az ukránok azt állítják, hogy meghackelték az orosz védelmi minisztérium rendszereit, rengeteg érzékeny információt zsákmányolva.
hvg.hu

Több mint 40 ország követeli az oroszoktól Navalnij halálának nemzetközi kivizsgálását – Magyarország is köztük van
A felhívást az Európai Uniónak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál akkreditált nagykövete tette közzé a 27 EU-tagállam és 16 másik ország nevében.
hvg.hu
1

-
hvg.hu
-
MTI
Donald Tusk szerint vállalhatatlan, hogy Szijjártóék az orosz külügyminiszterrel trécseltek Navalnij temetésének napján
A lengyel miniszterelnök szerint ez nem pusztán rossz ízlésről tanúskodik, hanem erkölcsi és politikai szempontból is felfogadhatatlan üzenet.
hvg.hu

Medvegyev egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyen Magyarországnak adták Kárpátalját
Medvegyev szerint Oroszország „történelmi területeinek haza kell térniük”.
hvg.hu

Putyin kezéből már kifordult a gázfegyver, most a katari emír kezében köthet ki
Csont nélkül lehozta Európa az idei telet is: Oroszország már csak kisebbségi gázellátó a kontinensen, az új partnerek nem szórakoznak, hanem szállítanak, így a tárolók normális áron teltek csurig. A nagyon enyhe tél miatt pedig igazán fűteni se kellett, ezért a készletek különösebben ki se fogytak. A cseppfolyós gáz lett a megmentő, kialakulni látszik egy új függési rendszer, és mivel az USA épp behúzta az LNG-kéziféket, esélyes, hogy Moszkva után Doha lesz a hűbérúr.
Die Welt: Furcsa megállapodást kötött a magyar kormány Kínával - jöhetnek a kínai rendőrök?
Az a megállapodás, amelyet Magyarország Kínával kötött, nagyon hasonlít arra, amelyet néhány éve Szerbiával is megkötöttek a kínaiak, és amelynek értelmében kínai rendőrök járőrözhetnek olyan városokban, amelyeket nagy számban keresnek fel az ázsiai nagyhatalomból érkező turisták.
hvg360

Tényleg sok belarusz mert Lukasenka ellen szavazni a kivezényelt katonák és az ellenzék betiltása ellenére?
A hivatalos adatok szerint a belarusz szavazók 87 százaléka támogatta a vasárnapi parlamenti választáson az Aljakszandr Lukasenka államfő mögött álló politikai erőket. Nem tudni, hogyan jött ki ez az arány, hiszen ellenzéki párt nem indulhatott.
Vucic jól leteremtette a Nyugatot, majd fogadta Orbánt
Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt - panaszkodott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében. Aztán fogadta Orbán Viktort.
hvg.hu

Bulgária leállította a kőolajimportot Oroszországból
Nem kívánják a továbbiakban anyagilag támogatni a tízezrek halálával járó háborúkat folytató, ellenzéki politikusokat a börtönben meggyilkoló diktatúrát.
hvg.hu
1

-
hvg.hu
-
MTI
Hatalmas összeget tett be a Moszkvából Budapestre költöző milliárdos egy magyar vagyonkezelő alapítványba
Egy Moszkvával jó viszonyt ápoló olasz üzletember története mutatja, hogy az Orbán-kormány által kitalált vagyonkezelő alapítvány nemcsak a leggazdagabb magyarok, hanem külföldi milliárdosok számára is vonzó konstrukció lett.
hvg.hu
