HVG Extra Business Business magazin

Mit tanulhatnak napjaink menedzserei Pearl Harbor példájából?

1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i támaszpontját. A gerillaharc és a terrorellenes hadviselés elemeit a vezetéselméletbe építő szakember, Porkoláb Imre cikkében arra mutat rá, mit tanulhatnak napjaink üzletemberei ebből a 75 évvel ezelőtti eseményből.

hvg.hu Világ

Nem kér bocsánatot a japán államfő Pearl Harborért, de meglátogatja

Első japán kormányfőként érkezik Abe Sindzó Pearl Honolulu szigetére, ahol 75 évvel ezelőtt a japán hadsereg minden idők egyik legnagyobb légitámadását indította az amerikai flotta itt állomásozó hajói és repülőgépei ellen. Több mint 2400 amerikai katona halt meg a támadásokban, a japán kormányfő viszont ugyanúgy nem kér bocsánatot, ahogy Obama elnök sem tette augusztusban, mikor Hirosimában járt. A látogatás célja a hivatalos közlemény szerint az emlékezés az áldozatokra és a megbékélés jele.

hvg.hu Tech

Balos konspirációk: hátsó ajtón a háborúba

Ma hetven éve 183 japán repülőgép támadást intézett az amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontja ellen. A "gyalázat napja" után Franklin D. Roosevelt elnök hadat üzent Japánnak, ezzel a második világháború kiterjedt a Csendes-óceán térségére is. Természetes, hogy egy ilyen jelentőségű esemény nem kerülhette el, hogy összeesküvés-elméletek jelenjenek meg vele kapcsolatban.

hvg.hu Nagyítás

Pearl Harbor utolsó túlélői - Nagyítás-fotógaléria

Hetven évvel ezelőtt, 1941. december 7-én támadta meg Japán a Hawaii-szigeteki amerikai támaszpontot, Pearl Harbort, és kezdődött meg a második világháború a csendes-óceáni hadszíntéren is. Az amerikai közvéleményt ma is élénken foglakoztató, filmekben és regényekben feldolgozott eseményre az utolsó túlélők és a bombázás megrázó képeivel emlékezünk.

Szarvasi polgármester: „Kutya bunkó voltam”

Szarvasi polgármester: „Kutya bunkó voltam”

Lezuhant a spanyol légierő repülőgépe, a pilóta meghalt

Lezuhant a spanyol légierő repülőgépe, a pilóta meghalt

Koronavírus: az áremelések miatt a boltokat is ellenőrzi az állam

Koronavírus: az áremelések miatt a boltokat is ellenőrzi az állam

Révész: Rab gyereknek rab a tanárja

Révész: Rab gyereknek rab a tanárja

Egy terelőjelzés reménytelen élete egy percben – videó

Egy terelőjelzés reménytelen élete egy percben – videó

A Telekom és a Netflix nyerhet a koronavíruson

A Telekom és a Netflix nyerhet a koronavíruson

Másodszor is elkapta a koronavírust egy nő Dél-Koreában

Másodszor is elkapta a koronavírust egy nő Dél-Koreában

Kiszúrt az utasokkal, 150 milliós bírságot kapott a Ryanair a budapesti kormányhivataltól

Kiszúrt az utasokkal, 150 milliós bírságot kapott a Ryanair a budapesti kormányhivataltól

A címlapról ajánljuk