A fékezhetetlen étvágyú Japán 1931-ben lerohanta Mandzsúriát, majd 1937-ben Kínát, aztán Délkelet-Ázsiában folytatta a terjeszkedést. 1940-ben szövetségre lépett a fasiszta Berlinnel és Rómával, 1941-ben pedig semlegességi megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az erőegyensúly felbomlásától tartó Egyesült Államok 1941 elején elrettentő célzattal Hawaiira helyezte át a csendes-óceáni flotta fő bázisát.

Mivel a diplomáciai tárgyalások kilátástalan huzakodásba torkollottak, Tokió december elején megelőző csapás mellett döntött. A hadműveletet a legapróbb részletekig kidolgozták, és az is segítette őket, hogy az amerikai hadvezetés figyelmen kívül hagyott minden figyelmeztető jelet. A japán csapás következtében minden amerikai csatahajót találat ért, hullámsírba küldtek hét hadihajót, súlyosan megrongáltak további tízet, elpusztítottak 300 repülőgépet. A kikötőben 2400 amerikai halottat és 1300 sebesültet számoltak össze.

A mai napig folyik a vita arról, vajon Roosevelt elnök tudott-e a rajtaütés tervéről – az elterjedt vélekedés szerint igen, de nem tett semmit, hogy egy egységes országot vihessen a háborúba. David Aaronovitch Vudu-történelem című könyvében külön fejezetet szentelt annak, hogy a támadás apropóján hogyan vert gyökeret az amerikaiak lelkében a magas szintű összeesküvés gondolata.

Kattintson képeinkért!

AP

Félelem egy amerikai típusú Hitlertől

Aaronovitch rámutat: Franklin D. Roosevelt elnöknek hamar meggyőződésévé vált, hogy ha háború törne ki Európában, Amerika nem nézheti tétlenül a demokráciák megtámadását. Csakhogy Amerikában akkoriban senki nem akart újabb világháborút, így Roosevelt kénytelen volt izolacionistának mutatni magát. Az idő azonban egyre jobban sürgette: a náci Németország megszállta Lengyelországot, Franciaország és Nagy-Britannia pedig belépett a háborúba. Az amerikai elnök kinyilvánította országa semlegességét, de például rögtön utána feloldotta a fegyverszállítási tilalmat.

Balos és populista újságírók közben folyamatosan figyelmeztették honfitársaikat, hogy egy esetleges háborús részvétel nemcsak összeroppantaná Amerikát, de annak a lehetősége is előállhat, hogy egy „amerikai típusú Hitler kerül hatalomra”. 1940 nyarán – rengeteg író, költő és színész híresség támogatásával – létrejött az „Amerika az első” elnevezésű bizottság (AFC), mely azt hirdette: Amerikának biztonsága érdekében meg kell erősítenie a védelmi rendszerét, de tartózkodnia kell a konkrét segítségnyújtástól.

Az AFC azzal vádolta a kormányzatot, hogy a mögötte álló pénzügyi körökkel együtt manipulációval akarja belerángatni az amerikai népet a háborúba. Szószólóik minden gátlástalanságot el tudtak képzelni Rooseveltről, aki szerintük titokban a háború felé vezette Amerikát.

Kattintson képeinkért!

AP

Roosevelt tudta?

A háborúellenes gondolkodók közül sokan úgy érezték: Roosevelt egyáltalán nem bánta, hogy végre háborúzhat, hiszen ez szerintük mindig is a szándékában állt. A Pearl Harbor-i események azonnal kinyírták a rögtön hazaárulónak kikiáltott AFC mozgalmát, ezzel párhuzamosan azonban kezdetét vette egy lejáratókampány.

1944 szeptemberében megjelent a vád, miszerint Washington ausztrál forrásokból tudta, hogy japán repülőgép-anyahajók közelednek Hawaii felé, de nem továbbította az információt. Októberben egy John T. Flynn nevű újságíró megjelentetett egy brosúrát Az igazság Pearl Harborról címmel, amiben újabb elemet hozott a vitába: azzal vádolta Rooseveltet, hogy tudatosan provokálta a támadást, csak hogy Amerika beléphessen a háborúba.

Aaronovitch szerint Flynn érvelésének volt néhány könnyen felismerhető gyenge pontja. Először is az, hogy azon a feltevésen alapult, hogy a japánok meglepetésszerű támadásához provokációra volt szükség. Másodszor pedig az, hogy egy meglepetésszerű támadás provokálásához olyan képtelenül nagy kockázatot kellett volna vállalni, hogy az nem lehetett a vállalkozás célja, még az „álnok” Roosevelt számára sem.

Flynn állításai mégis hosszú éveken át meghatározták a Pearl Harborra vonatkozó összeesküvés-elméleteket.

Kattintson képeinkért!

AP

A háború után sem ültek el a hangok

A támadás negyvenedik évfordulóján megjelent Szégyen és gyalázat – Pearl Harbor és következményei című könyvében a Pulitzer-díjas John Toland azt állította, hogy fontos új bizonyítékokra tett szert. Szerinte a Távol-Keletről holland hírszerzési források adtak hírt Washingtonnak a készülő támadásról. Toland újabb bizonyítéka Aaronovitch szerint igencsak problematikus, a hadműveletek során ugyanis a japánok óriási erőfeszítéseket tettek, hogy rádiójelekkel el ne árulják magukat: a szabotázsakciók megelőzésére a rádiókat működésképtelenné tették, a rádiósokat pedig Japánban hagyták.

És ami a legfontosabb, hogy a háborús logika sem indokolja az elméletet – mutat rá Aaronovitch. Stephen Ambrose történész szerint Roosevelt 1941 decemberében arra törekedett, hogy a náci Németország legyőzéséig mindenképpen elkerülje a Japánnal való háborút – s nem arra, hogy a hátsó ajtón lépjen be. A Pearl Harbor elleni japán támadás tehát nem megoldotta, hanem súlyosbította a problémáját.

„December 8-án Roosevelt arra kérte a Kongresszust, nyilvánítsa ki, hogy Amerika háborúban áll Japánnal, noha ezt a háborút az elnök nem akarta – legalábbis ekkor még nem. Ugyanakkor azonban nem indítványozta, hogy az USA üzenjen hadat Németországnak – pedig azt a háborút akarta. Nem a japánok oldották meg Roosevelt problémáját, hanem Hitler, aki sok őrült döntés után a legőrültebbet hozta meg december 11-én, amikor maga üzent hadat az Egyesült Államoknak” – idézi Ambrose-t Aaronovitch.