Mérgező anyag miatt kiürítették a pesterzsébeti uszodát, ketten kórházba kerültek
Kénsavat és hypót öntöttek össze és ettől mérgező anyag került a levegőbe.
Kénsavat és hypót öntöttek össze és ettől mérgező anyag került a levegőbe.
A támadás okát a nyomozás sem tudta megállapítani.
Eljárás indult ellen és a támadásban résztvevő élettársa ellen is.
Hat embert vettek őrizetbe a rendőrök.
A DK-s Fekete Katalin mögé az MSZP, a Párbeszéd – Zöldek, a Momentum és az LMP is beállt.
Hajmeresztő történet.
Elkerülhetetlen volt a csattanás.
A férfi vallomást tett és az ügyészség úgy ítélte meg, hogy egyelőre nem kell letartóztatni, szabadlábon maradhat.
Az óvoda dolgozói 15-30 percen át nem vették észre, hogy a gyerekek eltűntek.
Tornaóra alatt borult fémállvány két diáklányra a Pesterzsébeti Technikumban.
Két helyszínen lehet igénybe venni az ingyenes tesztet.
Két körözés is érvényben volt az ellen a férfi ellen, aki több kerületen át menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől vasárnap.